A szerző gondolatébresztőnek és vitaindítónak szánja írását az élhetőbb és félelem nélküli élet reményében.
A történet helyszíne a Dunántúl két kiemelt fürdővárosa között van. Gyönyörű tájjal, pazar, szemkápráztató kilátással hazánk egyik kiemelt természeti kincse felé.
Nyugodt, békés és szorgalmas emberek élik mindennapjaikat itt. Művelik földjeiket, szőlőbirtokaikat. Valamikor szebb napokat látott helyi presszóban megbeszélik a hétköznapok örömeit, gondjait. A fiatalok jelentős része külföldön dolgozik, az itthon maradottak pedig küzdenek a jövőjükért. Mindenki végzi a dolgát, ahogy az élet nagy könyvében meg van írva.
Egyszer csak ebben az idilli képben zavar támad. Túl sok rendőrautót lehet látni a faluban. A rend éber őrei le-föl autóznak az utcákon. Elmennek járőrözni a szőlőbirtokok felé is. Mindenki elkezdi találgatni, mi is történhetett. A jól értesültek arról beszélnek, hogy felhívta valaki a hatóság figyelmét a falura, ezért ez a fokozott rendőri jelenlét. Értetlenül áll az események előtt mindenki, ugyanis a településen jól működő polgárőr-egyesület van, akik tényleges munkát végeznek. Többek között nekik köszönhető, hogy nyugalom és biztonság volt az elmúlt években. Még tyúklopás sem volt, nemhogy rendbontás.
A rend őreinek áldásos tevékenysége miatt már mindenki azt lesi, merre járnak, kit keresnek, és miért keresik. Persze nem azért, mert bárkinek félnivalója lenne. De egy elöregedett faluban, ahol a lakosság jelentős része a kommunista rendszerben élte le életének nagyon jelentős részét, a nagy hatósági jelenlétről nem a biztonság jut eszébe. Sem először, sem másodszor. Ráadásul a falu kis méretéből adódóan tudni lehet, hogy valaki nem volt szerencsés. Olyan helyen kapták el, ahol senkit nem veszélyeztetett, csak végezte a napi munkáját. Közlekedési vétség volt a bűne, mégis komoly szankciót alkalmaztak ellene. A mérlegelés és elsősorban az emberség teljes hiánya jellemezte az intézkedést.
A történetnek azonban még nincs vége.
A rendőri intézkedések sora tovább folytatódik. Sajnos vannak olyan emberek, akik semmitől nem riadnak vissza, hogy felhívják magukra a figyelmet. Egy rosszul megfogalmazott, ezáltal többféleképpen értelmezhető jogszabályra hivatkozva sorozatosan rendőri intézkedést kér a helyi presszóra. Ez a tevékenysége olyan lavinát indít el, ami úgy tűnik, megállíthatatlan. A környék rendőrei azóta kötelességüknek érzik a helyi presszó rendszeres esti bezárását. A bezáráshoz semmilyen eszköz felhasználásától nem riadnak vissza. Kezdetben sima igazoltatás történt. Később már a rend éber őre annyira fenyegetve érezte magát, hogy intézkedés közben előhozta a rendőrautóból a termetes méretű kutyát és rá akarta uszítani a fiatalemberre.
Természetesen a presszó bezárt, a fiatal vendégek békésen hazamentek.
Nem kellett sokat várni a következő intézkedésekig. Csak feltételezni lehet, hogy rendőreink már önszorgalomból jöttek, nem lakossági bejelentésre. Biztosak lehettek benne, hogy csak fiatalemberekből álló társaság lesz a presszóban, velük szemben egyszerű az intézkedés. Filmekben lehet látni ilyet, amikor a rendőr a bűnözővel szemben intézkedik. Csak sajnos ez a valóság volt, mely csak és kizárólag a hatalom fitogtatásáról és félelemkeltésről szólt az egyszerű, hétköznapi ember előtt, akinek az egyetlen szórakozási lehetőségét is ilyen módszerekkel vették el.
Sorba állítás; igazoltatás; akivel megtörtént az igazoltatás, másik sorba áll. Aztán óriási baj történt! Két embernél nincs személyi okmány. Súlyos hiba, mivel csak és kizárólag bűnözőnél nincsenek személyi okmányok! A rendőrök villogó szirénával szállítják haza a renitenseket, hogy otthonukban igazolják magukat, miközben a presszó és az otthonuk közötti távolság gyalog is 5-6 perc. Sőt egyikük polgárőr, tehát személyesen is ismerniük kellett egymást, mivel a polgárőrség és a rendőrség között a faluban és a környéken meglehetősen barátságos viszony volt.
Ez a két példa csak kiragadott esemény az elmúlt hónapok történéseiből. El kell még mondani, hogy semmi rendbontás nem volt, semmi különleges esemény nem történt, ami rendőri intézkedést vonhatott volna maga után. Hetente egyszer, a megfáradt, túlhajszolt fiatalság a nehezen megkeresett pénzéből szórakozni szeretett volna a falu egyetlen presszójában, ahol beszélgethet, és zenét hallgathat. Nem nagy szám, de egy pár száz fős faluban a fiatalságnak ennyi szórakozás jut. Amit félelemkeltő, erőfitogtató, jogtalan és a rendőri túlkapást kimerítő módszerekkel elvesznek.
Felvetődik a kérdés, mi volt a haszna ennek az intézkedéssorozatnak? Nagyon sokan a mai napig keresik a miértekre a válaszokat.
Egy jogkövető állampolgárnak az az érzése, hogy rendőri túlkapás történt. A kulturáltan szórakozó fiatalokkal szemben a túlzó rendőri intézkedés egy jogállamban megengedhetetlen. A fölösleges erődemonstráció inkább nevetségessé teszi a testület egyes tagjait, egy olyan közösségben, ahol mindenki ismeri egymást.
Csak remélni lehet, hogy a környék rendőrei a jövőben hűek maradnak szlogenjükhöz: Szolgálunk és védünk. A jelmondat tükrözi a hitvallást, amire felesküdtek. A bűnözőktől megvédeni az állampolgárokat, a tisztességes jogkövetőket pedig kellő alázattal szolgálni.
Magyarország, Zala megye, Nagyrada napjainkban.
(Olvasónktól)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
