Rendőrgyilkosság Budán – Fekete lobogók mindenhol épületekre

Rendőrgyilkosság Budán – Fekete lobogók mindenhol épületekre

A rendőrségi épületeken fekete zászlóval, a szolgálati gépjárműveken gyászszalaggal tisztelegnek Baumann Péter rendőr főtörzsőrmester, a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottjának helytállása előtt.

Mint korábban arról korábban beszámoltunk, egy támadó csütörtök este három rendőrt sebesített meg Újbudán, melynek következtében egyikük belehalt sérüléseibe.

Az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata azt közölte pénteken, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság és Magyarország rendőrsége mély megrendüléssel osztozik az elhunyt kolléga családjának fájdalmában. A főtörzsőrmester februárban lett volna harminc éves – tették hozzá.

„Nyugodj békében, Péter!” – írták.

A haláleset kapcsán Orbán Viktor miniszterelnök is kifejezte együttérzését péntek reggel a Kossuth rádióban adott interjújában.

„Együttérzésünket fejezzük ki a meggyilkolt rendőr családja felé, gondoskodni fogunk róluk természetesen, ebből is látszik, hogy veszélyes munka. Jó hír, hogy az elkövetőt elfogták. Nem örülök, hogy a rendőrök a fegyverüket használták, de jó hír, hogy ha kell, akkor használják” – mondta, hozzátéve, hogy ez az eset nem mindennapos Budapesten, nem lehet egy vállrándítással elintézni.

A rendőrgyilkosság részletei

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központjába csütörtökön 22 óra után érkezett bejelentés arról, hogy Budapest XI. kerületében – egy Lecke utcai társasházban – egy ott lakó férfi az egyik szomszéd lakás ajtaját beszakította, és be akar jutni az ingatlanba.

Hírdetés

A megerősített létszámban kiérkező rendőrök a férfit intézkedés alá vonták, de ő az egyenruhásokra támadt. A támadó egy késsel három rendőrt megszúrt, majd az utcára menekült, ahol az egyik járőr figyelmeztető lövést követően lábon lőtte, és elfogták.

A mentőszolgálat munkatársai a három sérült rendőrt, illetve a lábon lőtt támadót kórházba vitték. Az egyik rendőr, Baumann Péter , a XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházban életét vesztette.

Nyitókép: Pixabay

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »