Rendkívüli ülésen döntöttek Léva jövő évi gazdálkodásáról Száz Ildikó2025. 11. 13., cs – 11:11 Léva |
Kiegyenlített költségvetése lesz Lévának. A testület kétharmada felelősségteljes döntésnek tartotta, hogy rendkívüli helyzetben a megszokottnál korábban hagyták jóvá a 2026-os évet meghatározó költségvetést. Mások úgy vélték, Léva tervet érdemel, nem túlélési stratégiát.
Az idei 7. rendkívüli önkormányzati ülést november 12-én a délutáni órákban tartották a városházán, és rövid vita előzte meg a felelősségteljes döntéshozatalt, amelyet a lévai televízió élőben közvetített.
„Látják majd a lakosok, ki az, aki támogatja a város, illetve az egyes városrészek fejlesztését a jelenlegi helyzetben, és ki tesz populista megjegyzéseket“
– mondta Roman Salinka (független) képviselő.
Vladimír Kuny (Team kraj Nitra) képviselő ellenben úgy nyilatkozott, nem tudja támogatni a jövő évre beterjesztett költségvetési tervezetet, mert Léva lakosai túlélés helyett tervet, stratégiát érdemelnének.
Végül a testület szavazatainak 68,42 százalékával jóváhagyták a büdzsét.
Kiegyenlített költségvetés
Léva költségvetésének bevételi és kiadási tétele 58 022 788 euró.
A tartalékalapban lévő összeget, azaz 1 475 902 eurót a tőke jellegű kiadásokra fordítják, valamint a remélt bevétel beérkezéséig a szükséges költségek kiegyenlítésére.
A városi kulturális központ tevékenységére 420 000 eurót hagytak jóvá. A sportlétesítmények üzemeltetésére 1 100 000 eurót különítettek el. „Rendkívül nehéz időszakban készült a költségvetési tervezet, olyan körülmények közt, amikor az önkormányzatok küzdenek a bizonytalansággal a jelenlegi konszolidációs helyzet ismeretében” – áll a költségvetési tervezet indoklásában.
Ennek ellenére Léván nem tervezik az ingatlanadó emelését 2026-ban, úgyhogy várhatóan az idei évhez hasonlóan, 4 832 716 euró bevétele lesz a városnak.
Emelték viszont a közterületek használati díját, amiből 34 000 euró többlet bevételt remélnek, továbbá többet fizetnek jövő évtől a szállásadók, és többe kerül majd az építkezési hulladék elszállítása a járási székhely területén.
Lévai fejlesztési tervek
Városi területek eladásából 5000 euró bevételt remél a város. A fejlesztési tervek között szerepel a Schoeller park revitalizálása európai uniós támogatással, mintegy egymillió euróért. A lévai várparkot az Interreg határon átnyúló program keretében, szinten uniós támogatással újítják fel, 783 227 euróért. Uniós támogatásból építenek multifunkciós sportpályát is az egyik szlovák alapiskola udvarán, 183 886 euró értékben.
Az Environmentális Alap támogatásából végre felújíthatják a Juhász Gyula Alapiskola tornatermét 300 174 euróért.
A zöldhulladék begyűjtésére, feldolgozására 1 124 421 euró támogatást kapott a város az európai fejlesztési alapból. A sokat vitatott Družba kultúrház felújítását is megkezdhetik.
Szociális Léva
A város önkormányzata 8012 euróval támogatja napi egy adag meleg étel kiosztását a rászorulóknak az alacsony komfortfokozatú nappali központban, amelyet a Hely a házban (Miesto v dome o. z.) társulás működtet. A Szlovák Vöröskereszt területi központja szállítási szolgáltatásait 30 ezer euróval, az ételkihordást 6 ezer euróval, az ételkiosztó üzemeltetését 40 ezer euróval támogatják. A 30 gyermekről gondoskodó bölcsőde működését 339 030 euróval, a gondozói szolgálatást 879 320 euróval támogatják a büdzséből.
A nappali központok üzemeltetéséhez 52 715 euróval járul hozzá a város. Többletkiadást, 14 700 eurót jelent az új, Csenke városrészben nyitott központ működtetése.
A szociális terepmunkát, amely elsősorban a László majorban és a Koháry utcában élőkkel való folyamatos foglalkozást jelenti, 2026-ban részben uniós támogatásból fedezik, az összköltség 98 291 euró, ebből 26 565 eurót a város költségvetéséből finanszíroznak.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


