Rendkívüli ülés Párkányban: szabadulnának a bérlőtől

Rendkívüli ülés Párkányban: szabadulnának a bérlőtől

Rendkívüli ülés Párkányban: szabadulnának a bérlőtől Nagy Roland2025. 05. 23., p – 18:20 Párkány |

A májusi rendkívüli önkormányzati ülésen két ügyben is döntött a képviselő-testület. Az egyik szerint a város idén 64 ezer eurót költ a szükséges tervdokumentációra annak érdekében, hogy a Sporthotel felújítására állami forrásokért pályázhassanak. A másik határozat szerint pedig a polgármesternek és az Enerbyt igazgatójának azonnal lépnie kell egy bérleti szerződés miatt. 

A város a Környezetvédelmi Alapnál pályázna a Sporthotel épületének felújítására, 700 ezer eurós célösszeggel, öt százalékos önrésszel. Ha nyernek, akkor állami támogatásból újulna meg az épület, és nemcsak a szállodai részt korszerűsítenék, hanem a sportolók helyiségeit is.

A pályázat beadásához tervdokumentáció szükséges. A képviselő-testület a májusi, rendkívüli ülésen arról döntött, hogy idén 64 ezer eurót szabadít fel a tervdokumentáció elkészítésére, aztán pedig a pályázat alakulásától függően határoznak majd a további összegekről. 

Érvénytelen szerződés 

Az ülés egyik legfontosabb programpontja a város főellenőrének jelentése volt az Enerbyt városi cég gazdálkodásáról, különös tekintettel a volt Szolgáltatások Háza felújított épületében található helyiségek bérletére vonatkozóan. Bíró Adrianna egyik lényeges megállapítása szerint

az Enerbyt előző vezetése két esetben úgy kötött bérleti szerződést, hogy ezeket nem tette nyilvánossá a törvényes határidőben, épp ezért a kereskedelmi törvénykönyv szerint az ilyen szerződések három hónap múltán érvénytelenné válnak.

A főellenőr jelentését a képviselők is megvitatták. Fekete László, a Szövetség frakcióvezetője gratulált a jelentéshez és megjegyezte, hogy a főellenőr mostani anyagából már világosan, tételesen kiderül, hogy a rossz gazdálkodás miatt mekkora összegektől esett el a város. Szerinte ráadásul a felújított épület adminisztratív objektumként szerepel, így kérdéses, hogy ott lehet-e panziót működtetni és szobákat kiadni. Fekete László úgy fogalmazott,

Hírdetés

az ügy két éve húzódik, ideje rendbe tenni ezeket a dolgokat és ezt még az Enerbyt előző vezetésénél kellett volna. 

Azonnal intézkedjenek

Daniel Mišicák független képviselő a mostani főellenőri jelentés kapcsán több momentumra is felhívta a figyelmet. Kifejtette, hogy az épületben eredetileg sosem voltak apartmanok, de az épületben szobákat kiadó céggel már 2017-ben, egy hónappal azelőtt megkötötte a bérleti szerződést az Enerbyt, mielőtt a felújításra az építkezési engedélyt kiadták volna. Továbbá ez a cég a többiekhez képest jóval alacsonyabb áron, évente és négyzetméterenként 17 euróért jutott a bérleményéhez – mondta Mišicák és hozzátette, hogy a rendelkezésükre álló információk szerint az igazgató 150 ezerre becsülte az épület felújítását, de ezen kívül a cégközgyűlés további százezret hagyott jóvá, és az Enerbyt nyereségéből további százezret használtak fel erre – fogalmazott Daniel Mišicák. 

Felteszem a kérdést, felhasználhatja az ügyvezető igazgató ilyen módon a pénzt, ez összhangban van a törvénnyel?

 – tette hozzá a képviselő.

Mišicák hangsúlyozta, hogy a szállásokat kiadó céggel nem standard módon kötött szerződést az Enerbyt, tehát nem meghatározatlan időre kötötte, mint más cégekkel, ráadásul a kontraktus csak akkor bontható fel, ha ebbe a bérlő is beleegyezik. A képviselő szintén közölte, hogy ezt a szerződést nem tették közzé a weboldalon, ellentétben a többivel, ezért érvénytelen. 

Eredetileg a Szolgáltatások Házának felújítását úgy hagyta jóvá a képviselő-testület, hogy ez irodaépület. Szó se volt apartmanokról

 – mondta Mišicák.

A képviselő szerint meg kéne erősíteni a főellenőr részlegét, ebben az ügyben pedig azonnali intézkedéseket kell hozni a városi vagyon megóvása érdekében. A képviselő-testület most, a rendkívüli ülésen úgy döntött, hogy a főellenőr aktuális jelentése alapján induljon vizsgálat az Enerbyt nyereségének felhasználásáról, továbbá kérik a polgármestert és az Enerbyt jelenlegi igazgatóját, hogy azonnali hatállyal lépjenek a szóban forgó bérleti szerződés és a szállásokat kiadó cég ügyében, akár jogi lépéseket is kilátásba helyezve. 

A testületi ülésen pontosították és frissítették a Nánai úti telek eladásához szükséges feltételeket, továbbá jóváhagyták a város és az Enerbyt közti új szabályzatot, a bérházak kezelésére vonatkozóan. Legközelebb várhatóan júniusban lesz önkormányzati ülés. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »