Rendkívüli állapotot hirdettek Georgiában a gyerekgyilkos őrjöngések miatt

Az egyesült államokbeli Georgia kormányzója helyi idő szerint hétfőn este rendkívüli állapotot hirdetett az Atlantában elharapódzott erőszak miatt.

A republikánus Brian Kemp azután hirdetett rendkívüli állapotot, hogy az ünnepi hétvégén – amikor az amerikaiak a függetlenség napját ünnepelték – elharapódzott az erőszak Atlanta városában.

A lövöldözéseknek 31 sebesült és öt halálos áldozatuk volt, közöttük egy 8 éves kislány is.

Kemp elrendelte a Nemzeti Gárda mozgósítását. Mintegy ezer gárdistát hívtak be, feladatuk elsősorban a szövetségi és a helyi kormányzati épületek védelme. Kedd reggeltől a Nemzeti Gárda védi a helyi törvényhozás épületét, a kormányzói palotát és a rendőrség központját.

Ezen kívül a kormányzó utasítást adott a szabadságon lévő rendőrök mozgósítására is, és így megnövelték a járőrök létszámát. Az országutakat, utcákat, lakóközösségeket fokozatosan ellenőrzik, minden nagyvárosban, de elsősorban Atlantában.

Hírdetés

“A békés tüntetéseket veszélyes, kártékony bűnözők kerítették hatalmukba. Ártatlan georgiaiakat vesznek célba, lőnek agyon, hagynak meghalni az utcán”

– szögezte le közleményében a kormányzó.

Az atlantaiakat különösen megrázta, hogy fegyveresek agyonlőttek egy 8 esztendős kislányt is a hétvégén. Secoriea Turner az édesanyjával és egy másik felnőttel együtt ült egy autóban, és amikor a vezető megpróbált elhajtani egy illegálisan emelt barikád mellett, hogy leparkoljon,

a parkoló bejáratánál lévő fegyveres csoport lőni kezdett rájuk, s agyonlőtte a kislányt.

A gyilkosságot a tüntetéseket korábban támogató, demokrata párti polgármester, Keisha Lance Bottoms is elítélte, leszögezve, hogy “ezért nem lehet a rendőröket okolni”.

A hétvégén két másik amerikai nagyvárosban is elszabadult a fegyveres erőszak. New Yorkban 44 embert lőttek meg, Chicagóban pedig 17 halálos áldozatot és több mint 70 sebesültet hagytak maguk után a lövöldözések.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »