Rendhagyó módon dől el a Lánchíd sorsa

Rendhagyó módon dől el a Lánchíd sorsa

Konzultáció indul a Lánchíd sorsáról. Erre azután kerítenek sort, hogy az első dunai átkelő felújítását megkezdték – közölte Varga Ivett BKK-vezér az InfoRádiónak adott interjújában. A híd felújításának késése több hasonló munkára is hatással lesz.

A műszaki tartalmát és a kereteit vizsgálják annak az új tendernek, amelyet a Lánchíd felújítására szeretnének kiírni – közölte az InfoRádióban a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója. Varga Ivett szerint a cél az lenne, hogy az átkelőt és a Váralagutat egyszerre újítsák fel, de ennek kicsi a realitása, mert nagy a forrásigénye.

„Ezt vélhetően még

kormányzati támogatással sem fogjuk tudni teljes egészében egy ütemben megvalósítani.

Egy potenciális alternatíva az, hogy a Váralagút későbbi felújításával a híd és a villamos-aluljáró tudjon egy ütemben megvalósulni, illetve minimálverzió az, hogy csak a hidat újítják fel, de ebben az esetben is viszonylag gyorsan indokolt a villamosalagút felújítása is. Ez utóbbiakról születhet hamarosan döntés a Fővárosi Közfeljesztések Tanácsában. Amint a műszaki tartalomra vonatkozó döntés megszületik, a BKK természetesen kész azonnal megindítani a közbeszerzési eljárást, amelyben a kivitelezőt ki tudjuk választani.”

A Lánchíd jövőjét illetően a BKK vezetője támogatja a társadalmi konzultációt.

Hírdetés

„Tudok támogatni egy olyan alternatívát, hogy a hídon

csak kerékpáros, vagy pedig kerékpáros és tömegközlekedés legyen biztosítva,

a gyalogosok pedig a járdán mehetnének. Természetesen más variációk is lehetnek, fennmaradhat a jelenlegi forgalmi rend, de akár az is lehet, hogy a tömegközlekedésnek sem lesz helye rajta. Ezeket a kérdéseket a lakosság bevonásával szeretnénk tisztázni” – szögezte le Varga Ivett.

Ha megkezdődik a hídfelújítás, akkor lehet szó erről a konzultációról.

A BKK-vezér arról is beszélt, hogy a Nyugati téri felüljárónál inkább annak elbontását, mint felújítását támogatnák, de ezzel kapcsolatban még tervek sincsenek.

Alább meghallgathatja a BKK vezérigazgatójával készült teljes interjút.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »