Rendhagyó ének-zene óra a Muzsikás együttessel Nyíregyházán – KÉPRIPORT

Rendhagyó ének-zene óra a Muzsikás együttessel Nyíregyházán – KÉPRIPORT

Népdalt énekelve várták a Muzsikás együttest a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjai március 22-én.

Az idén ötvenéves, Liszt-díjas népzenei együttes immár húsz éve foglalkozik a fiatalok zenei nevelésével. Rendhagyó ének-zene órákat tartva igyekeznek országszerte megszerettetni a gyermekekkel a népzenét.

A nyíregyházi görögkatolikus iskolában – ahol magas fokú zenei oktatás folyik, és délutánonként kóruspróbára jár sok diák – értő fülekre talált a Muzsikás együttes.

A zenekar alapító tagja, Sipos Mihály zenésztársaival két, a tornateremet megtöltő diákcsoport előtt mutatta be a népi hangszereket, a hegedűt, brácsát, tamburát, ütőgardont, nagybőgőt.

Az ősi magyar dallamok, melyek a magyarságot elkísérték történelme során, a négytagú zenekar előadásában csendültek fel a tágas csarnokban, később pedig a gyerekekkel együtt énekelve.

A diákok örömmel kapcsolódtak be a közös a játékba; az óra végén pedig lelkesen kértek aláírást a híres emberektől.

Hírdetés

Nyíregyháza híressége, a Cantemus és a két leghíresebb magyar zenész, Bartók Béla és Kodály Zoltán munkásságáról is szólt Sipos Mihály.

*

A rendhagyó ének-zene óra után P. Tóth Nóra, a Nyíregyházi Egyházmegye sajtómunkatársa interjút készített a Muzsikás együttes alapítótagjával, Sipos Mihállyal a zenekar fiatalok felé forduló munkásságáról.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »