Renault Arkana E-Tech Hybrid 145: takarékos és főleg nyugodt vezetés

Renault Arkana E-Tech Hybrid 145: takarékos és főleg nyugodt vezetés

Az Arkana hibridváltozata legutóbb júniusban, a szlovákiai bemutató alkalmával került a kezem ügyébe. A rövid tesztelés során a rendkívül alacsony fogyasztásával lepett meg. Ezúttal egy hétig vezethettem a járgányt, így elsősorban arra voltam kíváncsi, milyen lesz a fogyasztás és a menetdinamika, különböző helyzetekben.

Mint ahogy arról korábban már írtam, az Arkanában található hibridtechnológia azonos azzal, amit a Clióban vagy a Capturban találunk. Tehát ismét arról az egyedi megoldásról van szó, amelyet a technikusok a Forma–1-ben szerzett tapasztalatok alapján fejlesztettek ki. 

A 143 lóerős E-TECH hibrid motor alapja a négyhengeres, 1,6-os benzinmotor. A hibrid technológiához igazodva részecskeszűrővel van felszerelve a károsanyag-kibocsátás korlátozására. Teljesítménye 69 kW (94 LE), két elektromotorral: egy 36 kW-os „e-motorral” és egy 15 kW-os HSG (High-Voltage Starter Generator) nagyfeszültségű indítómotorral van megtámogatva. A kombinált teljesítmény eléri a 105 kW-ot, ami a 2 kW-tal erősebb benzinmotornak köszönhetően ugyancsak 2 kW-tal több, mint a rendszer teljesítménye a Clióban. A hibrid hajtásrendszer utolsó része aztán a csomagtartóban elhelyezett 1,2 kWh (230 V) lítiumion-akkumulátor, amelynek köszönhetően az Arkanával nem egész három kilométert is megtehetnek tisztán elektromos meghajtással, legtöbb 75 km/órás sebességig. 

A rendszer az esetek többségében önállóan határozza meg, mikor kapcsolja be az alternatív meghajtást és mikor dolgozik csak a belső égésű motor. Ezért is állíthatja a Renault bátran, hogy a hibridje városban a vezetési idő 80 százalékát elektromos üzemmódban abszolválja, még akkor is, ha összefüggően egyszerre csak legfeljebb pár száz métert fognak megtenni áramra. 

Aki már kipróbálta az alternatív meghajtású Cliót, az azonnal megérzi, hogy az Arkana csak átlagos dinamikával rendelkezik. Hiába, ahol a 103 kW a kis hatchback esetében elég, a kompakt SUV-kupénál a 105 kW már csak átlagos dinamikát tud biztosítani. Nekem főleg autópályán tűnt lustának az Arkana. Nem véletlenül, hiszen csak 10,8 másodperc alatt éri el 0-ról a 100 km/órás sebességet, ami önmagáért beszél. Egyébként az alapnak számító négyhengeres, EDC-váltóval felszerelt 1.3 TCe (103 kW) motorhoz képest ez kerek egy másodperccel rosszabb eredmény. 

Hírdetés

Nagyobb sebességnél tudatosítottam igazán, hogy a hibridrendszernek mégiscsak valamivel több dolga van az Arkanával, mint a Clióval. A belső égésű motor rendelkezésére álló négyfokozatos sebességváltó ugyanis gyakran a vártnál jóval tovább tartja magasan a fordulatokat, ennek következtében gyakrabban szivárog az utastérbe a motor erősebb hangja. 

Városban viszont már megváltozik az autó viselkedése, a teljesítmény itt már abszolút elegendőnek bizonyult. Gyakori gyorsulásnál fogják igazán értékelni a motor és az elektromotor sima összjátékát, enyhébb rántást csak akkor érzékeltem, amikor az akkumulátor szinte teljesen lemerült, és az Arkana már csak a belső égésű motor munkájára hagyatkozhatott. 

A járgányban lehetőség van az erőteljesebb rekuperációra szolgáló B üzemmód bekapcsolására. S bár a klasszikus D helyett megállás nélkül a B üzemmódot használtam, nem várhatnak olyan erőteljes fékezést a motortól, mint az elektromobiloknál – a fékpedálra ebben az esetben szükségük lesz.
 

A hibridek fő előnye elsősorban a kedvező fogyasztás, az Arkana pedig ezen a téren sem okoz csalódást. Nagyon rövid ideig használhatják az autót valamivel több mint 3,5 literes átlagfogyasztással is, ezt az értéket viszont rendszerint csak akkor érik el, ha minden energiafogyasztó funkciót kikapcsolnak és rendkívül óvatosan bánnak a fogyasztással. A hétköznapi, átlagos forgalomban ez az érték elérhetetlen. Városban reálisabb, és ugyanakkor kényelmesebben elérhető a hatliteres átlag, sztrádán pedig a hét liter feletti fogyasztással kell számolni 100 kilométeren. Országúton, faluk között viszont már az öt liter alatti átlagfogyasztás sem irreális. 
A kedvező fogyasztási mutatókról egyébként nem csak az alternatív meghajtás tehet. Az Arkana a sofőrt a száguldozás helyett inkább a nyugodt vezetésre ösztönzi, ez pedig kedvez a hibridmeghajtásnak. 

Az Arkana engem a külsejével és a fogyasztásával győzött meg a leginkább. Az R. S. Line kivitelezés miatt ugyan nem lesz nagyobb a teljesítmény, az autó külseje viszont határozottan vonzóbb lesz. Az alternatív meghajtást az átlagos dinamika miatt elsősorban a nyugodt sofőröknek ajánlanám. 
A margóra pedig megjegyzem, hogy az Arkana egy kicsit agresszívabb motort is megérdemelne – ez valahogy jobban illene szerintem az egész SUV-kupé koncepcióhoz, az R.S. Line kivitelezéshez. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »