Rémisztően összetört az éjjeli szolnoki tömegkarambolban az egyik autó – fotók

Rémisztően összetört az éjjeli szolnoki tömegkarambolban az egyik autó – fotók

A balesetben részt vevő egyik pótkocsis teherautó sofőrje szaladt bele az előtte lassító személyautóba.

Ahogy arról az Infostart is beszámolt, személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt Szolnokon, a 4. számú főút 93. kilométerszelvényében.

Hírdetés

Tömegkarambol Szolnokon a 4-es főúton

Tömegkarambol Szolnokon a 4-es főúton – Forrás: police.hu
A rendelkezésre álló adatok szerint egy 46 éves sofőr közlekedett a vontatóból és a hozzákapcsolt pótkocsiból álló járműszerelvénnyel Szolnokon, a 4. számú főút 93. kilométerszelvényében, Debrecen irányából Budapest felé 2021. szeptember 2-án 2 óra 30 perc körül. A jelzett útszakaszon a forgalom fényjelző készülék segítségével halad, azonban a sofőr feltehetően figyelmetlenségből nekiütközött egy forgalmi okból lassító személygépkocsinak, azt nekitolta az előtte haladó személygépjárműnek, majd az ütközés ereje mindkét gépkocsit kifordította a szemközti forgalmi sávba, ahol a balesetben további gépjárművek lettek a baleset részesei – írja a police.hu.

Tömegkarambol Szolnokon a 4-es főúton
Tömegkarambol Szolnokon a 4-es főúton – Forrás: police.hu

Az elsődleges orvosi vélemény szerint a forgalmi okból lassító személygépkocsi sofőrje súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, míg a balesetben érintett másik jármű egyik sofőrje és utasa könnyű sérülést szenvedett.

Tömegkarambol Szolnokon a 4-es főúton
Tömegkarambol Szolnokon a 4-es főúton – Forrás: police.hu

A rendőrök a forgalmat a 32-es út irányába, majd onnan a 4625. útra terelik Szolnok belvárosa felé.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »