Remišová és Raši egyetértenek: az ügyvivő kormány nem lenne megfelelő megoldás az országnak

Remišová és Raši egyetértenek: az ügyvivő kormány nem lenne megfelelő megoldás az országnak

Az ügyvivő kormány a jelenlegi helyzetben nem volna megfelelő megoldás az ország számára – értet egyet a kérdésben Veronika Remišová (Za ľudí) miniszterelnök-helyettes és Richard Raši (HLAS) ellenzéki parlamenti képviselő. A két politikus a Markíza televízió Testre szabva című politikai műsorában vitázott. A HLAS az előrehozott választásokat támogatja. Remišová szerint szükség van a megkezdett reformok folytatására, amit egy jelenleginél eltérő kormány sem tenne meg.

“Ha lesz új kormányzótöbbség, azt elsősorban Eduard Heger (OĽANO) kormányfő keresi a demokratikus képviselők között”

mondta Remišová, példaként pedig az SaS-t nevezte meg. Megjegyezte ugyanakkor, hogy nehéz egy olyan párttal tárgyalni, amely egyáltalán nem következetes és gyakorta változtatja álláspontját. 

A miniszterelnökhelyettes azt feltételezi, hogy az SaS nem ad szavazatokat majd egy új kormányzótöbbséghez, így más forgatókönyveknek ad majd helyet. Az egyik ezek közül az előrehozott választások.

Január végén kiderül…

Kijelentette, az időkorlát adott: január vége. (Ha január végéig nem születik megállapodás új kormányzótöbbségről vagy előrehozott választásokról, akkor Zuzana Čaputová államfőhöz kerül a kezdeményezés lehetősége, aki ügyvivő kormányt nevezhet ki. Ha január végéig nem sikerül határozatot hozni a választási időszak lerövidítéséről, az első félévben nem kerülhet sor előrehozott választásokra – a szerk.)

Richard Raši (HLAS) szerint a kormánynak, amelytől a parlament megvonta bizalmat, távoznia kellene. Megjegyezte, hogy az emberek többsége előrehozott választásokat szerezne, méghozzá minél hamarabb. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy a koalíciós pártok támogatása nélkül nincs lehetőség előrehozott választásokat kieszközölni. Ezzel kapcsolatban arra bíztatta a választókat, hogy vegyenek részt a január 21-i népszavazáson. Aláhúzta, hogy a referendum a demokrácia egyik kiemelkedő eszköze.

Hírdetés

Kórházreform – hiányos a rendelőhálózat kapacitása

A két vitapartner nem értet egyet a kórházhálózat optimalizációját illetően. Raši szerint a reform akadályozza a betegellátáshoz való hozzáférést, és veszélyezteti a súlyos betegséggel küzdők kezelését valamint csökkenti a ágykapacitást, miközben a rendelőhálózat kapacitását nem növeli.

Remišová egyetértett a rendelőhálózat kapacitásának hiányosságaival, de vitatta Raši többi állítását:

“Azt állítani, hogy a több kórház jobb ellátást jelent, a lakosság félrevezetése”

fogalmazott. Hozzátette, a cél az lenne, hogy minőségi kórházak legyenek kiemelkedő szakemberekkel.

“Feleslegesen áll rendelkezésre 30 perces távolságban kórház, ha nem kap minőségi betegellátást”

mondta.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »