Reménytelen csávó vagy, b… meg!

Reménytelen csávó vagy, b… meg!

Reménytelen csávó vagy, b… meg! – szólt be Balogh Csaba momentumos polgármesternek a pandémiát követő első gödi önkormányzati testületi ülésen, hétfőn Lőrincz László, a Demokratikus Koalíció (DK) alpolgármestere.

Az ülésen az eddig csak önjáróságáról és önfejűségéről elhíresült fiatal polgármester számára semmi sem úgy alakult, ahogy azt eltervezte.

A nyomdafestéket nem tűrő megnyilvánulást megelőző napokban Balogh Csaba offenzívát indított az alpolgármesterek ellen, akiket ismét le akart váltani. A pandémia alatti egyszemélyes hatalommal élve – ellenzéke szerint visszaélve – egyszer már beterjesztette saját magának Lőrincz László és a Lehet Más a Politika (LMP) alpolgármestere, Fülöp Zoltán leváltását, mondván: megrendült a bizalma az alpolgármesterekben. Ami akár érthetőnek is mondható, hiszen bár a tavalyi önkormányzati választásokon a gödi ellenzéki összefogás – köztük a DK és az LMP – is Balogh Csabát, a Momentum jelöltjét támogatta, ám idén márciusra tova tűnt a nagy egyetértés.

Az ellenzéki összefogás pártjai vezetőinek írt levelében Lőrincz és Fülöp emberileg és szakmailag alkalmatlannak minősítette Balogh Csabát. A pártok vezetése akkor a szőnyeg alá söpörte a problémát, később, amikor egyszemélyi döntések sorát hozta Balogh Csaba, a pártvezetők még nyomást gyakoroltak rá, így nem merte aláírni az alpolgármesterek felmentéséről szóló határozatát. A pandémia utáni első ülésre azonban ismét előterjesztette a két alpolgármester leváltását. Erre válaszul hétfő délben közleményt adott ki az önkormányzati testület négy tagjai, közte a két alpolgármester, akik eddig formailag a négy momentumossal papíron többséget alkottak, ám hétfőn kiléptek az ellenzéki szövetségből és önálló frakció alapítását jelentették be.

A polgármester közben Facebook-oldalán az ellene lévő korábbi támogatók obstrukcióval vádolta a négyeket, akik a hétfői ülésre több tucat beadvánnyal éltek soron kívüli tárgyalást indítványozva. Ugyanakkor a polgármester is egy sor saját előterjesztést vitt az ülésre, köztük az alpolgármesterek elmozdításáról szólót. Míg a pandémia alatt maximálisan érvényesülhetett Balogh Csaba egyszemélyi hatalma, a testületi ülésen a demokrácia szabályaival és mellette a testület szervezeti és működési szabályzatával volt kénytelen szembesülni. A napirendi pontok elfogadásáról Balogh Csaba név szerinti szavazást kért, így egy óránál is tovább tartott csak a napirend elfogadása. Csakhogy míg Balogh valamennyi előterjesztését elutasította a testület 8:4 arányban, addig a testületi ellenzék által benyújtott valamennyi indítványt napirendre tűztek 8:4, illetve néhány esetben 9:3 szavazati arányban. Volt, hogy az önálló frakciót alakító Fülöp Zoltán (LMP), Hives Gábor (Jobbik), Lőrincz László (DK) és Szilágyi László (DK) önkormányzati képviselővel a Fidesz-frakció négy tagja is együtt szavazott.

Hírdetés

Az alpolgármester akkor szólt be a polgármesternek, amikor Balogh Csaba a demokráciára hivatkozva vitát akart nyitni a napirendi pontok megszavazása előtt, csakhogy a szabályzat nem enged vitát a napirendi pontokról csak a napirendre tűzés után. Előbb szavazni kell, azután vitatkozni.

Balogh Csabának már csak azért kellemetlen lehet a hétfői veresége, mert a pandémia alatt önhatalmúlag meghozott 92 döntése nagy részét is vissza akarja vonatni az önkormányzati testület többsége. Így azt a Balogh aláírta szerződést is semmissé akarják tenni, amely alapján ma egy cégvezetéstől öt évre eltiltott személy adhat fejlesztési tanácsokat Gödön.

Szemán László János – www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »