Immár 17. alkalommal, közel száz fő részvételével rendezték meg a kamilliánus hagyományőrző tábort augusztus 18. és 22. között Nagybányán. Csíkszentdomokosról és Nagybányáról fiatalok, a nyíregyházi Szent Kamill Rehabilitációs Központból pedig enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékkal élő táborozók érkeztek a táborba. Boros Henrietta beszámolójából szerkesztett formában közlünk részleteket.
A „Találkozás, amely reményt ébreszt” mottóval megrendezett tábort egymás megismerésével kezdték a résztvevők. Csapatokat formálva játékosan elkezdték kiépíteni a Reményhordozók címet.
A napokat a tábor minden reggelén közös tornával kezdték, utána pedig énekkel és imával folytatták, hogy „ki tudják nyitni a szívüket az egész napra”.
A résztvevők csapatokban játszottak, együtt nevetve, énekelve és egymást hallgatva.
De nemcsak a lelkük edződött ebben a táborban, hanem a kreativitásuk is azáltal, hogy többfajta kézműves-foglalkozáson vettek részt, melyek között volt például nemezelés, gyöngyfűzés is.
Ezeket az aktív és kreativitást igénybe vevő foglalkozásokat levezetőként követte mindennap egy szentmise a szabadban.
A „Kamill-olimpián” mozgásos és ügyességi játék bár lefárasztották a táborozók testét – s már alig bírtak felmászni a domboldalon –, a lelkük mégis pihent és feltöltődött.
A Szent Kamill Rehabilitációs Központ lakói is részt vettek a foglalkozásokon.
„Gyönyörű volt látni a harmóniát a gondozottak és a segítők között, ahogyan a gyerekek segítik a gondozottakat, figyelnek rájuk és támogatják őket – írta beszámolójában Boros Henrietta.
A tábor helyszíne is ajándék volt számukra.
„Az itt élő görögkatolikus apácák kedvességét és finom ételeit nem lenne elég idő meghálálni” – olvasható a tábori beszámolóban.
„Végső soron pedig legyen ez a tábor egy újabb remény forrása életünk kiapadt kútjának, ahonnan bárki meríthet, megihatja, vagy akár csak megkóstolhatja a remény friss vízét.
Olyan lelkülettel, hogy újra és újra szomjazzon rá, és visszatérjen a reménység kútjához, Reményhordozóvá válva.”
A tábort a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. EKCP-KP-1-2025/3-000112 számú pályázata támogatta.
A szervezők és táborozók köszönetüket fejezik ki a többi támogatónak is: a Kamilliánus Kolostornak, a Szent Kamill Rehabilitációs Központnak, a Szent Kamill „Életet az Életnek” Közhasznú Alapítványnak, a nagybányai bazilita nővéreknek; Szmutku Róbertnek, a nagybányai Szentháromság-plébánia esperes-plébánosának, valamint névtelen támogatóknak.
Forrás: Szent Kamill Rehabilitációs Központ, Nyíregyháza
Fotó: Vermes Tibor
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


