Remegnek a léért – most a volt „jobboldali” Mellár segít ezeknek a nyomorultaknak…

A független Mellár Tamás bejelentette, hogy belép a Párbeszéd frakcióba, ami így megmenekült. Ugyanis a héten a Liberális Bősz Anett kilépett a frakcióból, ami így négy fősre olvadt, ami azt jelentette, hogy így nem is alakulhatott volna meg.

Hogy mi állhat Bősz kilépése mögött, arról több találgatás volt, de valószínűleg egy titkos, de nem betartott paktum állhat a háttérben.

A párt háta mögött állapodhatott meg az MSZP elnöke a Liberálisok támogatásáról.

Hírdetés

A szövetséget elhagyó Bősz Anettől elvárják, hogy visszaadja a mandátumát.

Nem nézhetem tétlenül, hogy az ellenzék egyetlen összefogási kísérlete is meghiúsuljon. Egyesek felelőtlen döntése miatt olyan helyzet alakult ki, amelyben nem maradhatok passzív, hanem tevőlegesen segítenem kell az ellenzéki pártok együttműködését – indokolta döntését a Mellár Tamás. A későbbiekben azt írja, függetlenségét megőrzi, mert: „egy olyan szerződést kötöttem a frakció vezetésével, amelynek értelmében nem vonatkozik rám a frakciófegyelem, tehát továbbra is a saját meggyőződésem és lelkiismeretem szerint szavazhatok,
a hozzászólásaimban és a bizottsági munkában ugyancsak szabad kezet kapok, a saját megítélésem szerint járhatok el, nem leszek semmilyen pártnak sem a tagja.

Tudod, ki vagy te, nyomorult? EGY UTOLSÓ SENKI! Ennyire remegnek ezek a lenullázodottak a léért? SAJNÁLATRA SEM MÉLTÓK!


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »