Rémálom az Alföldi utcában?

Rémálom az Alföldi utcában?

A budapesti, Alföldi utcai befogadóotthon az az intézmény, ahol sajtóértesülések szerint a nevelők szexre kényszerítették a gyerekeket a magasabb zsebpénzért – tudta meg a Magyar Nemzet. Belső vizsgálat és rendőrségi nyomozás is indult, ám az ügyet ismerő forrásaink úgy vélik, inkább bosszúhadjárat állhat a háttérben. A lapunknak nyilatkozó gyermekvédelmi szakértők elmondták, nehezen képzelhető el, hogy ilyen súlyos visszaélések történhettek a befogadóközpontban, ott ugyanis csak nagyon rövid időt töltenek a gyermekek.

A Fővárosi Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat Alföldi utcai, I. Számú Befogadóotthona az az intézmény, amellyel kapcsolatban olyan vádak jelentek meg a napokban a sajtóban, hogy ott szexet várnak a gyerekektől játékért vagy magasabb zsebpénzért – derítette ki a Magyar Nemzet. A Bors adott hírt arról, hogy egy gyermekotthonban durván visszaélnek a gyerekek kiszolgáltatottságával, és szexuálisan zaklatják őket. A lap arról írt, a jogvédők és hozzátartozók úgy döntöttek, leleplezik a visszaéléseket. Eddig 15 olyan fiatalt találtak, akik mesélni mertek arról, mi is folyik az intézmény falai között, s rendőrségi feljelentés is született. Az érintett gyerekek 9–10 és 13–15 évesek.

Lapunk megtalálta azt a Facebook-oldalt, amelyre olyan beszélgetések fotóját töltötték fel, ahol a nevek kitakarásával olvashatók a Bors által említett vádak: a szexuális zaklatás, az intézményben zajló durva bánásmód és a mindennapos droghasználat is. Az oldalon megnevezik az Alföldi utcai intézményt, amely a nyilatkozók véleménye alapján a legrosszabbak között van.

Kerestük az otthont, amely egyébként a hazai gyermekelhelyezés egyik központja is, az országban ott dolgoznak ugyanis azok a szakemberek – pszichológusok, gyermekvédők, gyógypedagógusok –, akik arról döntenek, hogy a gyermekek örökbe fogadhatók-e, illetve gyermekotthonban vagy nevelőszülőknél kellene-e őket elhelyezni. 

Az I. Számú Befogadóotthonnál azonban mindössze annyit közöltek: nem nyilatkoznak, és továbbirányítottak minket Oláh Miklóshoz, aki a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kommunikációs főreferense. Azonban őt nem sikerült utolérni, így nincs hivatalos reakció a vádakra.

Az intézményben körülbelül 2-3 hónapot töltenek a gyermekek: a szakszolgálat honlapja szerint óvodás korúak, kisiskolások és tinédzser lányok. Összesen nyolc nevelő, 23 gyermekfelügyelő, egy pszichológus, egy fejlesztőpedagógus és egy gyermekvédelmi ügyintéző szerepel a honlapon elérhető alkalmazotti listán. Általában olyan fiatalok kerülnek egy ilyen központba, akiket a saját érdekükben szakítanak ki a családjukból. A lapunknak nyilatkozó fővárosi, az ügyet ismerő forrásunktól megtudtuk: az intézmény dolgozóit nagyon megviselték a vádak, hiszen – mint mondta – igyekeznek lelkiismeretesen végezni a munkájukat. Kiderült az is, az intézményt több hozzátartozó is támadta az utóbbi időben, mert zokon vették, hogy gyermeküket elszakították tőlük. Forrásunk úgy véli, a Bors által nyilvánosságra hozottak valójában ennek a bosszúnak a következményei, és a leírt esetek nagy valószínűséggel nem történtek meg, csupán egy olyan személy lejáratókampányának részei, aki többször is konfliktusba került a befogadóotthonnal.

A történtek tisztázására egyébként belső vizsgálatot indított az intézmény. Kerestük az Országos Rendőr-főkapitányságot, szerettük volna megtudni tőlük, történt-e őrizetbe vétel az esettel összefüggésben, mit tesznek azért, hogy a lehető leghamarabb megoldódjon az ügy, és milyen segítséget kaphatnak az esetlegesen érintett gyermekek. Kérdéseinkre azonban annyit reagáltak: feljelentéskiegészítés van folyamatban, amelynek határideje 15 nap, a büntetőeljárás megindításáról az e kiegészítés keretében beszerzett adatok alapján a rendőrség dönthet.

Hírdetés

 A Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat I. Számú Befogadóotthonának munkatársait vádolják Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet  

A lapunknak nyilatkozó gyermekvédelmi szakértők szerint a lehető legrosszabb, hogy épp ez az intézmény került gyanúba, mert ez a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat, a hazai gyermekvédelem szakmai irányító szerve, éppen emiatt egyetlen szakértő sem vállalta a nevét a nyilatkozatához. Annyit megtudtunk: megdöbbentek a történteken, egyesek szerint pedig nehezen elképzelhető, hogy ilyen súlyos visszaélések történhettek a befogadóotthonban. Ott ugyanis csak nagyon rövid időt, 2-3 hónapot töltenek a gyermekek, illetve fiatalok.

A Bors mindeközben tegnap újabb cikkben részletezte az általa továbbra sem megnevezett intézményben történteket. Mint írták, pedofil nevelők dolgoznak az otthonban, és forrásaik szerint (mely valószínűleg a lapunk által is megtalált Facebook-oldal) teherbe is ejtettek egy lányt. Bár a lap jogvédőkről is beszél, nem sikerült kideríteni, hogy pontosan melyik az a szervezet, amely az ügyben jogvédelmet folytat. Az ehhez hasonló ügyekkel foglalkozó Társaság a Szabadságjogokért ugyanis arról tájékoztatta lapunkat, nem ők az illetékesek, nem tudnak semmit erről az esetről. Ugyanezt a választ kaptuk a UNICEF jogvédőitől is. Ha hasonló fordul elő, általában azonnal nyilvánosságra hozzák a gyanúba keveredett intézmény nevét – amennyiben azzal szemben már rendőrségi eljárás is folyik –, ezért is érthetetlen, hogy a Bors miért titkolta az Alföldi utcai otthon nevét.

Az ügy kapcsán tegnap Erőss Gábor, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja is sajtótájékoztatót tartott, amelyen közölte, követeli a fővárosi önkormányzattól, azonnal nyújtson védelmet azoknak a gyermekeknek, akik a hírek szerint szexuális bántalmazásnak voltak kitéve egy gyermekotthonban. Szerinte fel kell függeszteni a gyanúba keveredett nevelőket. Jelezte azt is, a PM társelnöke, Szabó Tímea írásbeli kérdésekkel fordul Trócsányi László igazságügyi, Balog Zoltán emberierőforrás- és Pintér Sándor belügyminiszterhez, valamint Polt Péter legfőbb ügyészhez.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága közleményben reagált, azt írták: azonnali vizsgálatot rendeltek el, valamint tájékoztatást kértek a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól.

A vizsgálat eredményének tükrében a tárca kezdeményezni fogja a személyi felelősségre vonást. A Fidesz közölte: nem hunynak szemet a gyermekek elleni bűncselekmények felett. Hangsúlyozták, ha bebizonyosodik, hogy gyermekeket zaklattak, akkor a bűnözőknek a börtönben a helyük. Kifejtették azt is, a baloldal képviselői nem szavazták meg a gyermekek kiemeltebb védelmét és a gyermekek ellen szexuális bűncselekmények szigorúbb büntetését célzó új büntető törvénykönyvet.

Megszólalt az egyik lakóTegnap este az ATV Egyenes beszéd című műsorában megszólalt az intézet egyik lakója, aki májusban került az otthonba. A 16 éves lány elmondta: neki is felajánlották, hogy álljon prostituáltnak, és azt is, hogy feküdjön le nevelőkkel, akkor több lesz a zsebpénze. Arról is beszélt, hogy az egyik nevelő felajánlotta neki, ha otthagyja a pasija, menjen fel hozzá, és „megvigasztalja”. A lány információi szerint 9-10 éves gyerekeknek kellett orálisan kielégíteni nevelőket. Azt is állította, volt olyan női nevelő, aki rendszeresen verte a rábízott gyerekeket, egyiküket például lerúgta a lépcsőn. Egy alkalommal fordult rendőrséghez, de 11 napon belül lezárták az ügyét, mert a nevelők azt mondták, hogy hazudik. (MN)

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 09. 09.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »