Rektort vált a Soproni Egyetem

Rektort vált a Soproni Egyetem

Fábián Attila egyetemi tanárt bízza meg az egyetem vezetésével augusztus 1-jével a felsőoktatási intézményt akkortól fenntartó Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriuma.

A közleményben azt írták, hogy a kuratórium megköszöni Náhlik András eddigi rektor áldozatos munkáját és továbbra is számít az együttműködésére. Kiemelték, hogy a Soproni Egyetem augusztus 1-jétől a Soproni Egyetemért Alapítvány fenntartásában működik tovább. Az állam továbbra is finanszírozza az egyetem működését, a hallgatók továbbra is tanulhatnak államilag támogatott képzésekben és részesülhetnek ösztöndíjakban.

Úgy fogalmaztak, kutatás-, fejlesztés- és innovációorientált, magas szakmai színvonalú egyetem kialakítását tűzik ki célul, amelyben fenntartható, takarékos és jó színvonalú infrastrukturális háttér biztosítja majd az oktatók, kutatók, dolgozók és hallgatók munkájához a megfelelő feltételeket. Az alapítványhoz 2021. január 1-jén csatlakozik az Erdészeti Tudományos Intézet és a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. amely valamennyi kar számára „fejlődési lehetőséget biztosít, javítja az egyetem oktatási, kutatási potenciálját és pályázati eredményességét”. Az erdőgazdaságokkal és a nemzeti parkokkal közvetlenebb együttműködést terveznek, amellyel a képzések gyakorlati megerősítését szeretnék elérni.

Hírdetés

„Az egyetem fejlődésében kulcsfontosságú az otthont adó várossal való közös gondolkodás és fejlesztési stratégia kialakítása”

– áll a közleményben.

Az Országgyűlés május 19-ei döntése értelmében – a budapesti Corvinus Egyetem után – 2020. augusztus 1-jével további hat felsőoktatási intézmény, köztük a Soproni Egyetem alapítói és fenntartói jogai kerülnek az államtól vagyonkezelő alapítványokhoz. Új struktúrában működik tovább az Állatorvostudományi Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, a Neumann János Egyetem és a Széchenyi István Egyetem is. A Soproni Egyetem fenntartója a továbbiakban a Soproni Egyetemért Alapítvány, amelynek elnöke Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »