Rekordot döntött, kérdéseket hagy maga után a Melania Havran Kati2026. 02. 06., p – 14:48
Különös méreteket ölt a Melania Trumpról szóló dokumentumfilm körüli vita. Míg a közönség és a kritikusok véleménye soha nem látott mértékben különbözik, hirtelen megugrott Michelle Obama dokumentumfilmjének nézettsége.
A Brett Ratner rendezte ellentmondásos dokumentumfilm, amely január 30-án debütált a mozikban, eddig 10,2 millió dolláros jegybevételt hozott Észak-Amerikában (világszerte pedig – elhanyagolható különbséggel – 10,3 millió dollárt). Ez dokumentumfilm esetében szép összegnek számít, figyelembe véve azonban az alkotás költségvetését, amely 75 millió dollár volt, melynek több mint felét, 35 millió dollárt marketingre fordítottak, a számok már korántsem ennyire hízelgők.
Az elismert médiumok és filmes szaklapok kritikusai nem kímélték a Melaniát. A Guardian „unalmas és hátborzongatóan hiú önéletrajzként”, valamint „jéghideg” produkcióként jellemezte az alkotást. Az Independent szintén alacsony pontszámmal értékelte a filmet, azzal érvelve, hogy az inkább hasonlít egy valóságshow-ra és tudatos imázsépítésre, mint klasszikus dokumentumfilmre.
Összességében a kritika reklámfilmként írta le a művet, amelyben bővelkednek a megrendezett pillanatok, miközben hiányzik belőle az igazán jelentőségteljes narratíva.
„Nem világos, miért gondolta a first lady, hogy el kell készítenie ezt a filmet. A legegyszerűbb lenne propagandaként leírni, de még ha az is, akkor sem túl sikeres” – írta egy néző a Rotten Tomatoes oldalán.
Vannak azonban, akik máshogy látják.
A film bemutatását követő egy hétben az egyik legnagyobb vitát kiváltó kérdéssé a dokumentumfilm körül az a példátlan különbség vált, amely a kritikusok és a nézők értékelései között mutatkozott.
A Melania azzal döntött rekordot a Rotten Tomatoes-on, hogy a weboldal történetének egyik legnagyobb eltérését produkálta a kritikusok és a nézők véleménye között. Míg a szakmai értékelés rendkívül alacsony, mindössze 5 százalékos volt, addig a film a hitelesített nézőktől kiugróan magas, 99 százalékos értékelést kapott.
Találgatások indultak arról, miként alakulhatott ki ekkora különbség. Az IndieWire korábbi szerkesztője, Tom Brueggemann azt állította, hogy jelei vannak a hamis jegyértékesítésnek. Beszámolója szerint iparági források arra utalnak, hogy a nyitóhétvégére nagy mennyiségben vásároltak fel jegyeket, amelyeket később ingyen osztottak szét idősek otthonainak, republikánus aktivistáknak és más érdekelt csoportoknak a nézőszám növelése érdekében.
A filmek kritikáit gyűjtő Rotten Tomatoes weboldal szóvivője hangsúlyozta, hogy nem történt manipuláció a Melania dokumentumfilm nézői értékeléseivel kapcsolatban. A weboldal ellenőrzi, hogy az értékelést leadó felhasználók valóban vásároltak-e jegyet a filmre.
Mindeközben jelentősen megugrott az érdeklődés a volt first lady, Michelle Obama 2020-as dokumentumfilmje, a Becoming iránt.
A Melania premierhétvégéjén 13 300 százalékos nézettségnövekedést regisztráltak. Ez konkrét számokban azt jelenti, hogy míg az előző hétvégén mindössze 354 ezer percet streameltek belőle, addig a Netflixen elérhető dokumentumfilm a múlt hétvégén már 47,5 millió percnyi nézettséget ért el.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


