Rekordot döntött idén a kilakoltatások száma, jövőre még nagyobb hullám várható

Az elmúlt évekhez képest példátlan ütemben nőtt a kilakoltatások száma 2016-ban – értesült a Magyar Nemzet.

Hírdetés

A negatív csúcs vélhetően annak a következménye, hogy az elmúlt években törvények és moratóriumok óvták a devizahiteleseket az utcára kerüléstől, és idén márciusban megszűnt a törvényi védelem. Bár a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar még nem összesítette a decemberi adatokat, becsléseik szerint az ingatlan-birtokbaadások száma március és december között meghaladta a 3100-at.

A legtöbb adóst, több mint 1400-at bírósági határozat alapján lakoltattak ki. Több mint 1450 adósnak azután kellett távoznia lakásából, hogy a tartozása ügyében eljáró önálló bírósági végrehajtó elárverezte az ingatlanát. Továbbá a hatósági személyeknek akadt dolguk az önkényes lakásfoglalókkal is, és csaknem 260 alkalommal kellett intézkedniük jogosulatlan lakókkal szemben. A legalacsonyabb számban, mindössze körülbelül 20 esetben történt olyan kilakoltatás, ahol a végrehajtást kezdeményező pénzintézet eladta az ingatlant adósa feje fölül, ez esetben a végrehajtónak csupán az ingatlan kiürítéséről kellett intézkednie.

A köztestület nyilvántartása alapján a lakáskiürítések száma az elmúlt évek statisztikáihoz viszonyítva is kirívóan magas. A kilenc hónap alatt lebonyolított több mint 3000 kilakoltatáshoz képest 2012-ben egész évben „mindössze” 700 lakóingatlant adtak birtokba árverést követően. Ez a szám 2013-ban 550-re csökkent, 2014-ben pedig kilakoltatási moratórium lépett életbe a devizahitelesekre vonatkozó törvények alapján.

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az adatokról szólva azt mondta, a kilakoltatási hullámra számítani lehetett, éppen a devizahiteleseket védő moratórium megszűnése miatt. Mint közölte, a márciusban lejárt tiltás után a végrehajtók sok leállított eljárást újraindítottak. Az elnök ugyanakkor elmondta azt is, hogy az önálló bírósági végrehajtók tapasztalatai alapján az adósok többsége a végrehajtó vagy hitelezője felszólítására önként kiköltözik az ingatlanából.

A lap korábbi információi szerint jövőre még nagyobb kilakoltatási hullám várható. A köztestület honlapja szerint az árverezésre váró ingatlanok száma meghaladja a 10 000-et. Ezek közül több ezer ingatlant már három alkalommal is árverésre tűztek, vagyis a vevők nem kapkodnak a végrehajtás alá került ingatlanok után.

(MNO nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »