Az őszi főszezonban már újra nyereséget termelhet a Waberer’s. A befektetők sokkal jobban büntették a hazai céget, mint szektortársait.
A veszteséget hozó második negyedéves gyorsjelentés keddi közzététele után meredek zuhanásba kezdett a Waberer’s árfolyama, ami pénteken is folytatódott. Ekkor 1,1 százalékos mínusszal 2770 forintra esett a kurzus, de 2680 forinton, 4,3 százalékos mínusz mellett is kötöttek üzletet, ami abszolút mélypont a papír tavaly nyári tőzsdei bevezetése óta. A múlt hét utolsó négy napjában 16,1 százalékkal zuhant az árfolyam. A tavaly júliusi tőzsdei bevezetési ár 5100 forint volt.
A cég már július közepén figyelmeztetett: arra számítanak, hogy az éves profit kevesebb lesz az előző évinél. Az indoklás szerint a nyereségességet az európai fuvarozási piacon tapasztalható változások, így a régiós munkaerőpiaci nehézségek és a költségvezérelt áremelések miatti alacsonyabb kamionkihasználtság helyezi nyomás alá. Lajkó Ferenc, a cég vezérigazgatója szerint ezek a folyamatok nem Waberer’s-specifikusak, az ágazat valamennyi szereplőjét érintik.
– mondta a Világgazdaságnak Miró József, az Erste vezető elemzője.
A Waberer’s ügyfeleinek fele tartós ügyfél, fele pedig az azonnali piacon rendel fuvart. „A Waberer’s ennek az aránynak a megváltoztatásán dolgozik, 60 százalékra akarják növelni a hosszabb távon leszerződött ügyfelek arányát. Az október–novemberi szállítási főszezonban sokszor négyszeresre nő a fuvarozási igény, előfordulhat, hogy az azonnali piaci megrendelők nem találnak majd kamiont az árujuk eljuttatásához” – tette hozzá a szakértő. A fuvarcég például az autóiparban növelheti hosszabb távú szerződött partnereinek számát. Itt viszont a just-in-time termelés miatt sokkal nagyobb időbeli pontosságra van szükség. Előfordul, hogy egy kamion például előbb ér oda, így a holtidő növekszik, azaz a kamion kihasználtsága csökken.

Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »


