Rekordmagas a tanárhiány, Drucker a hallgatókat küldi tanítani

Tavaly rekordszintű tanárhiány sújtotta Szlovákiát. Az Edujobs.sk portálon, amely az oktatásügyi állásajánlatokra szakosodott, közel tízezer hirdetés jelent meg. A portál szerint ez a legmagasabb szám a fennállása óta. Közel kétezer iskola keresett új alkalmazottakat, ami szintén rekordot jelent.

Az oktatási intézmények elsősorban matematika-, fizika- és szlovák szakos tanárokat keresnek. Az oktatásügyi munkaerőhiány évek óta húzódó probléma. Ez ráadásul nemcsak a pedagógusokra, hanem az oktatást segítő egyéb alkalmazottakra is kiterjed, például az iskolai étkezdék dolgozóira vagy a gondnokokra.

Tomáš Drucker oktatási miniszter ezért új megoldással állt elő: januártól a pedagógiai karok azon hallgatói is taníthatnak, akik már befejezték az alapképzést (bakalár szint).

A tárca azt reméli az intézkedéstől, hogy több fiatalt vonz az iskolákba, és ezzel egyidejűleg segít betölteni a regionális oktatásügyben hiányzó álláshelyeket. A változás az iskolai törvények módosító csomagjának része, amelyet a parlament idén október elején hagyott jóvá.

Mennyit fognak keresni?

Az újítás lényege, hogy létrejön a „pedagógusjelölt” (pedagogický zamestnanec – kandidát) kategória, amely lehetővé teszi az iskolák számára, hogy hallgatót vagy alapképzést végzett pályakezdőt alkalmazzanak. A tanárjelölt munkaviszonyban áll majd az iskolával.

A munka mellett folytatniuk kell a külső (levelező) mesterképzést, ami a teljes tanári képesítés megszerzésének feltétele. A törvény ugyan nem szab pontos határidőt a mesterképzés befejezésére, de a kapcsolódó képzés nélkül nem maradhatnak az iskolában.

Pavol Ondek, az Oktatási és Tudományos Dolgozók Szakszervezetének (Odborový zväz pracovníkov školstva a vedy) elnöke szerint a tanárjelöltek fizetési feltételeit az elért végzettségük alapján határozzák meg.

„Ha egy alapképzést végzett személy belép az iskolába, a hatodik fizetési osztályba sorolják”

magyarázza Ondek. Egy kezdő tanár bére ebben a sávban bruttó 1243 euró.

A mesterképzés befejezése és három év gyakorlat után a hetedik fizetési osztályba kerül, amely az alapiskola alsó tagozatán dolgozó, teljes képesítéssel rendelkező tanárokra vonatkozik. A fizetése így körülbelül 1240 euróról 1500 euróra emelkedik havonta.

A jelöltként szerzett gyakorlat teljes mértékben beszámításra kerül – három év után tehát nem teljesen kezdőként, hanem gyakorlattal rendelkező tanárként sorolják be, ami havonta további 60-80 euró többletet jelenthet számára.

Mentorokra lesz szükségük

Eva Horníková, a Szlovákiai Alapiskolák Társulásától (Združenie základných škôl Slovenska) úgy véli, ez egy lépés a helyes irányba.

„Minden olyan lépést üdvözlünk, amely új pedagógusokat hoz az iskolákba. De ennek átgondoltnak és rendszerszinten támogatottnak kell lennie”

jelentette ki. A szakszervezeti Ondek szerint azonban ez valószínűleg nem lesz elegendő a tanárhiány hosszú távú megoldására.

„Nem tudjuk, mit hoz majd ennek a változásnak a gyakorlati megvalósítása. Kulcsfontosságú lesz, hogy a fiatalok megmaradnak-e az oktatásügyben” – teszi hozzá Ondek. Szerinte az államnak jobban kellene építenie a pénzügyi motivációra.

„A legfontosabb motivációs elem a béremelés, hogy a kezdő pedagógus méltóságteljes és versenyképes fizetésért taníthasson – és ne kelljen másodállást keresnie”

hangsúlyozta.

Hírdetés

Horníková további kockázatokat is lát. Szerinte a tanári hivatás nemcsak szakértelmet, hanem pedagógiai és pszichológiai készségeket is igényel, amelyeket nem lehet néhány hónap alatt megszerezni.

„Ha az emberek megfelelő támogatás és mentorálás nélkül kerülnének az iskolákba, az negatív hatással lehetne az oktatás minőségére”

figyelmeztet.

Ezért döntő fontosságúnak tartja, hogy az új tanárok minőségi kísérést kapjanak – tapasztalt mentorokat, elérhető képzéseket és elegendő időt az alkalmazkodásra.

Okokat keressünk, ne foltokat

Kritikusan viszonyul a készülő változáshoz Michal Rehuš, az Oktatáselemző Központ (Centrum vzdelávacích analýz) munkatársa is. A minisztérium javaslata szerinte nem rendszerszintű megoldás a pedagógushiányra.

„Ez a hosszú távú probléma az alacsony bérezésből és a munka magas megterheléséből fakad. A valódi okokat kellene kezelnünk, nem pedig kockázatokkal járó foltokat keresni”

figyelmeztet Rehuš.

Problémásnak tartja azt is, hogy befejezetlen mesterképzéssel léphetnek be emberek az iskolákba.

„Az intézkedés azt eredményezi, hogy hiányos képesítéssel rendelkező személyek is teljes értékűen tanítanak majd az iskolákban”

mondja. Szerinte ez negatív hatással lehet az oktatás minőségére, és egyúttal csökkentheti a tanári hivatás társadalmi státuszát, mivel az újítás azt az üzenetet közvetíti, hogy alacsonyabb végzettséggel is lehet tanítani.

Pavol Ondek egyúttal arra is felhívja a figyelmet, hogy az új jogszabály nem vonatkozik a leendő mérnökökre, akik szaktantárgyakat taníthatnának a középiskolákban. Ezeket a területeket a pedagógiai karok végzettjei szakmailag nem fedik le. A jelöltek tehát valószínűleg inkább általános tárgyakat fognak tanítani, mint a szlovák, matematika, történelem vagy földrajz.

„Kérdéses, hogyan oldják meg például a leendő mérnökök helyzetét, mert rájuk is égető szüksége van az iskoláknak” – mondja.

Ondek szerint a szakképzett tanárok leginkább a pozsonyi és Pozsony környéki középiskolákban hiányoznak, ahol nincsenek a műszaki tárgyak oktatását biztosítani képes pedagógusok.

Dékán: Jobb, mintha máshol brigádoznának

Támogatását fejezte ki az új jogszabállyal kapcsolatban Viera Peterková, a Nagyszombati Egyetem Pedagógiai Karának dékánja is.

„Természetesen üdvözölnénk, ha teljes képesítésű tanárok dolgoznának az iskolákban, de tudjuk, hogy a valóság más”

jelentette ki.

Szerinte jobb, ha a pedagógiai karok hallgatói közvetlenül az iskolákban szereznek gyakorlatot tanárjelöltként.

„Megfelelőbbnek tartjuk, ha ezeken a pozíciókon dolgoznak és pedagógiai gyakorlatot szereznek, mintha egy másik ágazatban brigádoznának”

magyarázta.

Peterková figyelmeztet, hogy az oktatási kötelezettségek és a mesterképzés összehangolása kihívást jelenthet. A kar ezért nagyobb rugalmasságot tervez biztosítani a hallgatóknak.

„A hallgatóknak lehetőségük lesz önkéntes alapon részt venni a jelenléti oktatáson, előre meghatározott és közzétett szabályok szerint”

tette hozzá a dékán.

hnonline.sk

Nyitókép forrása: facebook.com/Ministerstvo skolstva


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »