2025 a regionális közlekedés fejlesztésének éve volt Nagyszombat megyében. Az esztendőt nagyszabású út- és hídberuházások határozták meg.
A megye az év folyamán összesen több mint 11 millió eurót fordított a közlekedési infrastruktúra korszerűsítésére.
Ebből 2,9 millió eurót a II. és III. rendű utak felújítására, 3,7 millió eurót pedig hidak rekonstrukciójára és új műtárgyak építésére költöttek saját megyei forrásból. Európai uniós támogatásokból további közel 5 millió euró érkezett a beruházásokhoz.
„Az utak, de különösen a hidak állapotát Szlovákiában hosszú éveken át elhanyagolták. 2018 óta ez össztársadalmi problémává vált. A jól működő ellenőrzési rendszernek köszönhetően időben avatkozunk be ott, ahol erre a legnagyobb szükség van. Összesen már mintegy ötven hidat újítottunk fel, és elárulhatom: már most készen állnak a tervek az utolsó öt, jelenleg is életveszélyes állapotban lévő híd teljes rekonstrukciójára” – hangsúlyozta Jozef Viskupič, Nagyszombat megye elnöke.
Az út- és hídinfrastruktúra megújítása hosszú ideje a regionális önkormányzatok egyik legnagyobb kihívása.
Számos útszakasz és híd az 1950-es, 1960-as években épült, és évtizedeken keresztül csak minimális karbantartásban részesült. Ennek következménye a folyamatos állapotromlás, a sebességkorlátozások, a forgalmi fennakadások, sőt egyes esetekben a teljes lezárás veszélye is volt. Nem véletlen, hogy 2025-ben a beruházások legnagyobb része a hidakra irányult, mivel ezek az infrastruktúra legkockázatosabb elemei közé tartoznak, és állapotuk rendszerszintű megközelítést igényel.
Jelentős beruházás zajlik Királyréven, ahol a Feketevíz felett átívelő, 1963-ban épült híd életveszélyes állapotba került.
Az 1,5 millió eurós rekonstrukció során kicserélik a teherhordó szerkezetet és a híd felszerkezetét. Szintén kiemelt projekt a Nagyfödémesen található híd felújítása, amely szintén a Feketevíz fölött ível át. Az 1960-ban épült régi hidat teljesen új műtárgy váltja fel, a beruházás értéke meghaladja a 750 ezer eurót, és európai uniós támogatásból valósul meg.
A Dunaszerdahelyi járásban megkezdődött az Alsóbár és Vásárút közötti híd felújítása is.
A több mint 65 éves műtárgy rossz műszaki állapotban volt, rekonstrukciója közel 1,2 millió euróba kerül. A nyári hónapokban munkálatok indultak Csallóköznádasdon is, ahol egy több mint 60 éves, életveszélyes állapotú hidat újítanak fel, szintén 1,2 millió euró értékben.
A tervszerű megújítás része a hidak rendszeres műszaki vizsgálata is. 2025-ben például átfogó diagnosztikai felmérés zajlott az R1 gyorsforgalmi út felett, Pata és Hajós között található hídon.
Az úthálózat fejlesztése terén is több jelentős beruházás valósult meg.
A megye a nyári szezon előtt befejezte a Katarínka kolostorromhoz vezető út felújítását, több mint 214 ezer euró értékben. A Nagyszombati járásban elkészült a Zöldegyházán áthaladó III. rendű út 1,4 kilométeres szakaszának teljes korszerűsítése. Verbón egy rövidebb szakasz után megkezdődött a Trebatice és Verbó közötti II/499-es út 2,4 kilométeres részének felújítása, 1,2 millió eurós, uniós támogatású beruházásként. Fontos projekt a Felsőkorompa és Szomolány közötti, mintegy 5 kilométeres útszakasz korszerűsítése is, amely több mint 3 millió euróba kerül.
Különleges példája az együttműködésnek a II/561-es út felújítása Alsószeli és Királyrév között.
Bár az útszakasz a Nyitrai kerület területén fekszik, a két megye megállapodásának köszönhetően egy 1,6 kilométeres szakaszt sikerült korszerűsíteni.
„A közlekedési infrastruktúra fejlesztése nem egyetlen építési szezon feladata, hanem hosszú távú felelősség a lakosság iránt. Minden felújított út és híd nagyobb biztonságot, jobb összeköttetést és kényelmesebb utazást jelent” – hangsúlyozta Jozef Viskupič.
Sajtóközlemény/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


