A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának novemberi 18-i nyílt napjára közel nyolcszáz középiskolás diák regisztrált, így az esemény minden eddigi részvételi rekordot megdöntött.
A Bertalan Lajos utcai Danubianum épületében tartott programon a továbbtanulás előtt álló fiatalok testközelből tapasztalhatták meg, mit jelent „pázmányosnak” lenni, és milyen szakmai, emberi és közösségi lehetőségeket kínál számukra a Pázmány bölcsészkara.
A délelőtt folyamán már a regisztrációnál érezhető volt a pezsgő, fesztiválhangulatot idéző nyüzsgés: a tömegesen érkező diákok a teljes aulát megtöltötték, miközben a szakos standoknál oktatók, hallgatók és tanulmányi referensek fogadták őket.
A program gerincét a szakos tájékoztatók és előadások adták: a diákok több teremben párhuzamosan zajló előadások és mintaórák között válogathattak, így mindenki megtalálhatta a számára legizgalmasabb területet.
Különösen nagy érdeklődés kísérte a pszichológia, a kommunikáció- és médiatudomány; a nemzetközi tanulmányok; a gazdálkodási és menedzsment; a filozófia, politika, gazdaság; a gyógypedagógia, a szociológia, a tanító és az anglisztika alapszakos képzéseket.
A program egyik legfontosabb eleme a központi tájékoztató volt, amelynek részeként a kar vezetői ismertették a 2026-os képzési kínálatot, bemutatva az alapszakok és a specializációk sokszínűségét, a felvételi szabályokat és a továbbtanulási lehetőségeket. A központi előadások során szó esett a kollégiumi elhelyezkedésről, az ösztöndíj- és tehetséggondozási programokról, valamint a Pázmány BTK nemzetközi kapcsolatairól is, amelyek mind hozzájárulnak a hallgatók szakmai fejlődéséhez és karrierlehetőségeik bővítéséhez.
A nap folyamán szerzett élmények és információk remélhetőleg megkönnyítették a résztvevők számára, hogy megalapozott döntést hozzanak a továbbtanulásukkal kapcsolatban.
A Pázmány BTK köszönetet mond minden látogatónak, és szeretettel várja az érdeklődőket a következő, 2026. január 22-i nyílt napon, valamint a 2026-os Educatio Szakkiállításon, ahol további részleteket tudhatnak meg a kar képzéseiről és az egyetemi életről.
Forrás és fotó: PPKE BTK
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


