Rejtélyes kór támadta meg Tokióban a magyar olimpikont

Rejtélyes kór támadta meg Tokióban a magyar olimpikont

Karakas Hedvig nagyon nehéz időszakon ment keresztül, az orvosok sem tudták megmondani, mi okozza a súlyos panaszait.

„Nagyon hosszan tartó betegség után a héten végre újból el tudtam kezdeni az edzéseket”  – írta a közösségi oldalán az Európa-bajnok dzsúdós, Karakas Hedvig. A verseyző kálváriája már Tokióban elkezdődött, az olimpiai versenye előtt két nappal elvesztette perifériás látását, szédülni kezdett, de edzőjével azt gondolták, a fogyasztás miatt van, a mérlegelés után elmúlnak a panaszai. Nem múltak el. A BHSE versenyzője másnap is rosszul lett, a verseny napján kettős látásra panaszkodott, emiatt már Tokióban elvégeztek rajta egy MR- és egy szemészeti vizsgálatot, de az orvosok nem jöttek rá az okokra.

Hírdetés

„Amikor hazaértünk, akkor jött a keményebb része , Hédi egyre rosszabbul lett, vírusos tünetei voltak hányással, hasmenéssel kísérve, fájtak a végtagjai, a fél arca lebénult, ez az állapot megközelítőleg hat hétig elhúzódott. Ijesztő volt látni, ahogy felemészti a betegség. Tápszerekkel etettük, és rendszeresen infúziót kapott, hogy ne száradjon ki” – mondta a Nemzeti Sportnak az edzője, Toncs Péter.

Hogy mi történt vele, arra máig nincs magyarázat, mert az orvosi vizsgálatokból nem derült ki semmi. A sportoló azt mondja, olyan érzés volt, mintha folyamatosan influenzás lenne, a szervezete pedig nem tud küzdeni ellene. Most már jobban van, elkezdhette az edzéseket, már képes kocogni, ami azok után, amit átélt, óriási előrelépés. A tréner szerint még jó néhány hónapnak el kell telnie ahhoz, hogy versenyzője visszaerősödjön versenyformájába.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »