A harmincéves háború egyik legnagyobb erődített katonai táborára bukkantak Stein városában, Nürnberg mellett. A feltárt leletek és egy rejtélyes női sír ritka betekintést nyújtanak Wallenstein seregének mindennapjaiba és a korszak temetkezési szokásaiba.
Wallenstein tábora a föld alatt
A Bajor Műemlékvédelmi Hivatal (BLfD) régészei jelentős felfedezést tettek a Nürnberg melletti Steinben. Az új lakóövezet tervezett területén, 2022 májusa és 2023 márciusa között végzett ásatások során a harmincéves háború (1618–1648) egyik legnagyobb katonai tábora került elő – adta hírül a BLfD.
„Az első nagy meglepetés az volt, hogy az ásatások során Wallenstein katonai táborának közepén találtuk magunkat” – nyilatkozta Stefanie Berg, a BLfD régészeti osztályának vezetője. A déli sáncvonalak pontos elhelyezkedése sokáig ismeretlen volt, de a friss kutatások alapján bebizonyosodott, hogy a tábor a korábban feltételezettnél délebbre húzódott.
A harmincéves háború Európa egyik legpusztítóbb fegyveres konfliktusa volt, amely vallási ellentétekből indult, de később nagyhatalmi vetélkedéssé nőtte ki magát. A háborúban több millió ember vesztette életét, és a német területek lakossága akár 50%-kal is csökkenhetett.
A hadjárat logisztikai központja
Az 1632-ben épült tábor stratégiai szerepet töltött be Wallenstein, a császári sereg főparancsnokának hadműveleteiben. A mai Zirndorf és Oberasbach környékén húzódó, mintegy 16 kilométer hosszú erődítmény 50 000 katonának, 15 000 lónak és hozzávetőleg 30 000 civilnek – köztük családtagoknak, kereskedőknek és kézműveseknek – adott otthont.
Az ásatások során sokféle mindennapi használati tárgy került elő: szögek, kések, ollók, tűk, gombok, textilmaradványok, ezüsthuzal, üveggyöngyök, gyűszű és egy orsófonat. Ezek révén a kutatók ritka bepillantást nyerhettek a 17. századi katonai táborok hétköznapi életébe.
Fém alkatrészeket tartalmazó raktárakat és hulladékgödröket is feltártak, valamint korabeli érméket, melyeken I. Maximilian bajor választófejedelem és III. Ferdinánd császár képmása szerepel. Ólom muskétagolyók is előkerültek, jelezve a hadieszközök jelenlétét.
Rejtélyes női sír a tábor szélén
Különös jelentőséggel bír egy magányos sír, amely a tábor peremén került elő. A sírban fiatal nő maradványait találták meg. A holttest oldalirányban feküdt, ami szokatlan a korabeli keresztény temetkezési szokásokhoz képest. Ez már önmagában is rejtélyt jelent a kutatók számára.
A nő értékes tárgyakat viselt: bronzgyűrűt, köntöshorgokat és egy ónból és ólomból készült nyakláncot. A sírból előkerült két, arannyal és ezüsttel átszőtt selyemtextil-maradvány alapján feltételezhető, hogy a nő magas rangú lehetett – talán egy tiszt felesége. Hogy ki volt pontosan, milyen szerepe volt a harmincéves háborúban, és miért temették el a szokásostól eltérő módon, továbbra is nyitott kérdés.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »


