Rehabilitálják a Csepel Műveket

Környezetbarát ipari parkot álmodott a volt Weiss Manfréd-gyár területére a kerület önkormányzata. A telepen már megjelent egy-két befektető, igazán vonzó ajánlatot azonban nem tudnak tenni, mivel a területnek egyelőre több száz tulajdonosa van. A gyár rehabilitációjához a kormány segítségét kéri az önkormányzat – írja a Napi Gazdaság.

Kormányzati segítséggel rehabilitálná a XXI. kerületi önkormányzat a korábban szebb napokat látott Csepel Műveket. A gyár helyén ma több nagy cég is működik, az utóbbi időben pedig több befektető is érdeklődött a terület iránt, ám a rendszerváltás után feldarabolt komplexum tulajdonosi háttere igencsak szövevényes. Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a Napi Gazdaságnak elmondta: a gyár területén nagyon sok az elhagyatott, romos, kihasználatlan épület, a rehabilitációt pedig nehezíti, hogy a telepnek csaknem 700 tulajdonosa van.

A terület rendezését csak kormányzati segítséggel lehet megvalósítani. Az önkormányzat a kormánnyal összhangban azt szeretné, hogy olyan gazdaságfejlesztési beruházások valósuljanak meg, amelyek munkahelyeket teremtenek. A kerület ettől függetlenül próbál egybefüggő területet vásárolni, és ott olyan helyszínt kialakítani, amely gazdaságilag vonzó lehet a befektetők szemében. Arra törekszünk, hogy – a mostani értékek megtartásával – egy környezetbarát ipari park létesüljön – hívta fel a figyelmet a polgármester.
A körülmények ellenére az elmúlt időszakban több cég is a Duna-parti gyárat választotta telephelyéül. A Metrans logisztikai vállalat itt alakítja ki az új konténerpakoló, kirakodó-központját. A beruházás várhatóan 2017 januárjában készül el. A jelentős nemzetközi forgalmat lebonyolító logisztikai központ az induláskor 200 munkahellyel számol, ez a szám azonban a polgármester szerint a későbbiekben emelkedhet. Emellett nemrég egy török logisztikai cég érkezett a kerületbe. A Metrans is egy olyan beruházás, amely több tucat kiszolgáló céget vonzhat oda, amellett, hogy már több itt működő vállalkozás kap lehetőséget az együttműködésre – jelezte a polgármester.

Hírdetés

A kerületben a gazdasági beruházások mellett az utóbbi években számos fejlesztés valósult meg. Három rehabilitációs programnak köszönhetően számos társasház és közterület, park és játszótér újult meg. Az épületek energiahatékonysági korszerűsítésével mindenki jól járt: esztétikusabb lett a környezet, a lakók pedig komoly összeget takaríthatnak meg a rezsin. A harmadik ütemben felújított öt társasházra 579 millió forintot költöttek – európai uniós forrásból. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy család gyakorlatilag 1,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott.

Az utóbbi években sikerült elérnünk, hogy a korábban négymilliárd forintos hiánnyal működő önkormányzatnak ma már 1,3 milliárd forintos tartaléka van. Így saját erőből is jelentős fejlesztéseket tudunk végrehajtani – jegyezte meg a polgármester. Ilyen volt például a zöld területek rehabilitációja. Nemrég egészében megújult a kiserdő és a Kis-Duna-parton is számos sport- és szabadidős fejlesztés valósult meg. Emellett jelenleg is zajlik az óvodák energetikai korszerűsítése. Az úthálózat fejlesztésében is komoly előrelépések történtek: több tíz kilométernyi földutat aszfaltoztak le. Az agglomerációból érkezők életét pedig megkönnyíti, hogy több P+R parkoló épül a kerületben.

Napi Gazdaság


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »