Régóta várt karácsonyi ajándék a Komáromi járásban élőknek: MR berendezéssel gazdagodik a helyi kórház

Régóta várt karácsonyi ajándék a Komáromi járásban élőknek: MR berendezéssel gazdagodik a helyi kórház

Folytatódik az AGEL Slovakia RT-hez tartozó komáromi kórház fejlesztése. Miután idén újranyitották a felújított kllinikai onkológiai és sugárterápiai osztályt, nyár óta pedig működik a vadonatúj sürgősségi betegellátó is, hamarosan további újdonsággal rukkol elő: decemberre elkészül az új mágneses rezonancia-vizsgáló részlege, ahol az első betegeket már januárban fogadják – tájékoztatta a Ma7-et Martina Pavlíková, az AGEL-csoport szóvivője.

Filkó Gabriella, az érintett kórház igazgató-helyettese elmondta, bár az MR -vizsgáló alapkőletételére már februárban sor került, azt csak szeptemberben kezdték el építeni, mivel az új munkahelyet az augusztusban átadott sürgősségi betegellátó portájának közvetlen közelébe tervezték, tehát ez a lépés szorosan összefüggött a sürgősségi részleg átadásával és beindításával – magyarázta.

Hozzáfűzte: az építkezési munkálatok befejezése november végére várható, majd december elején kezdődik az új berendezés telepítése, ami hozzávetőleg három hétig tart, s januártól – mintegy késleltetett karácsonyi ajándékként – a Komáromi járásban élő több mint 100 ezer lakost fogja szolgálni. A bő 1,5 millió eurós beruházást a komáromi kórház saját anyagi forrásaiból finanszírozza, s a korszerű munkahelyet összekötik az onkológiai központtal.

Hírdetés

Mi, egészségügyi dolgozók mindig nagyon örülünk annak, ha új, korszerű, minőségi műszaki berendezésekkel dolgozhatunk, ám ennek ellenére főként jó egészséget kívánunk az embereknek azért, hogy minél ritkábban szoruljanak a segítségünkre”

– egészítette ki az elmondottakat a direktor-helyettes.

A mágneses rezonancia-vizsgálat egy olyan, mágneses magrezonancián alapuló, korszerű, teljesen fájdalommentes, nagyon pontos képalkotó diagnosztikai eljárás, amely során részletes felvételt készül az emberi testről, illetve a megbetegedésekre utaló elváltozásokról.

Alkalmas különféle betegségek, sérülések, gyulladások és fejlődési rendellenességek diagnosztizálására. A pácienst erős homogén mágneses mezőbe helyezik, a testébe rövid, rádiófrekvenciás impulzust küldenek, s a folyamat végén érzékelhetővé válik a páciens teste által generált, gyenge jel, amely alapján rekonstruálják a teljes képet. Az egyes szerveket nagyon vékony szeletekben, különböző síkokban figyelik meg, hasonlóképpen, mint a CT-vizsgálat során, de például az agy és a gerincvelő megbetegedései, továbbá a lágyrészek és az ízületek sérülései az MR készülékkel jobban felismerhetők, mint más eljárások során – tájékoztatott a komáromi kórház.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »