Régóta halogatott kérdésben hozott döntést Fucsovics Márton

Régóta halogatott kérdésben hozott döntést Fucsovics Márton

Az év végéig Nagy Péterrel és Palágyi Miklóssal készül a jelenlegi legjobb magyar férfi teniszező.

A világranglista 75. helyezettje a szövetség honlapján elmondta, meghozta a régóta halogatott döntést az edzőkérdésről.

„Szerintem nagyon jól működünk együtt, mindkettőjükkel fogom folytatni, ugyanebben a felállásban.

  • Peti többet fog velem utazni, ő egy kicsit közelebb áll hozzám, mi együtt nőttünk föl,
  • Miki pedig inkább itthon irányítja az edzéseimet.

Az év végéig marad ez a felállás, utána meglátjuk” – jelentette ki a 31 éves játékos. Palágyi Miklós a múlt héten Antalyában a Billie Jean King Kupa novemberi rájátszásába továbbjutott női válogatott kapitánya is egyben.

Hírdetés

Az elmúlt három 1000-es besorolású tornára visszatekintve Fucsovics Márton közölte, Indian Wellsben, Miamiban és Monte-Carlóban hat győzelem és három vereség, illetve 150 világranglistapont lett a mérlege, amivel meg van elégedve.

„Indian Wellsben elkaptam a fonalat, a második körben

Alex De Minaurt vertem, aki top 20-as játékos. Azon a meccsen lendültem át a holtponton, amelybe előzőleg Dohában és Dubajban kerültem, mivel a sérült lábam miatt nem tudtam rendesen edzeni.

Utána a top 10-es Taylor Fritz ellen is jól ment a játék, bár kikaptam, de teljesen pariban voltam vele, utána Miamiban teljesen más körülmények voltak, Holger Rune ellen esti meccset vívtam, és jól játszott az ellenfél” – sorolta a Davis Kupa-válogatott vezére, majd rátért az első nagy salakos viadalra.

„Monte-Carlóban az ATP-31. Botic van de Zandschulp ellen majdnem nyertem, meccslabdákhoz jutottam, abszolút fölötte voltam. Aztán elbuktam a tie-breaket, és mivel bennem volt már két selejtezős mérkőzés, fizikálisan és mentálisan is visszaestem a döntő szettre. Összességében elmondhatom, hogy bár nekem általában nehezen megy a salakra való átállás, most egész jól éreztem magam ezen a felületen” – fejtette ki Fucsovics Márton, aki kedden Münchenben egy selejtezős ellenféllel kezd, majd a következő hetekben Madridban, Rómában, Genfben és a Roland Garroson lép majd pályára.

Nyitókép: MTI/AP/Mark J. Terrill

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »