A régió csapatai közül csak a rimaszombatiak remekeltek hazai pályán, másik két csapatunk – a fülekiek, és a losonciak is -, üres kézzel tértek haza idegenből.
A Kysucké Nové Mesto megszerezte idénybeli első győzelmét hazai környezetben, miután legyőzte az Oravské Veselé együttesét.
A listavezető Námestovo ezúttal sem hibázott, magabiztosan múlta felül az eddig jól szereplő Füleket.
A Rimaszombat – Bánová mérkőzésen a hazaiak aktívabban kezdték a találkozót, több helyzetet is kidolgoztak, ezek közül hármat értékesítettek a szünet előtt. A folytatásban sem változott a játék képe, a Rimaszombat fölényben játszott, és további gólokkal növelte a különbséget, igaz ugyan, hogy az 59. percben a vendégek is betaláltak.
A sereghajtó és a mezőnyben eddig pont nélküli Dolný Kubín 0-0-s döntetlent játszott a vendég Martinnal, így megszerezte első pontját a bajnokságban.
A Bytča – Losonc találkozón a hazaiak már a 2. percben vezetést szereztek, majd fordulás után hamar jött az egyenlítés a losonci részről. A folytatásban nagyobb sebességre kapcsolt a Bytča, és végül újabb két gólt szerezve magabiztos 3-1-es győzelmet aratott.
A Kalinovo – Ružomberok mérkőzésen a hazaiak már az 5. percben vezetést szerezte, de a vendégek három perc múlva egyenlítettek. A mérkőzés további részében többnyire kiegyenlített játék folyt a pályán, mindkét csatársor több helyzetet is kihagyott. A végeredményt végül is a hazai Belko állította be a 62. percben.
A forduló rangadóját a Zólyom melletti Podkonice otthonában játszották, ahol a füleki szoros vereséget követően a vendéglátók otthon szenvedték el idénybe második vereségüket. A hazaiak korán meglepték az újonc vendégeket, akik azonban a második félidőben rákapcsoltak és fordítottak.
Kysucké Nové Mesto – Oravské Veselé 1:0 (1:0), g.: Jakubík (37.)
Námestovo – Fülek 4:0 (2:0), g.: Farský (15.), Mbang (21.), Šága 61.öngól), Kolorédy (84. – 11-esből)
Rimaszombat – Bánová 8:1 (3:0) g.: Almeida Valentim (16., 80.), Juhász (26.), Sučák (40., 75.), Tatar (53. öngól), Saturnino Mates (86.), Csízi (89.) – Horvát (59.)
Dolný Kubín – Martin 0:0
Bytča – Losonc 3:1 (1:0), g.: Hundák (2.), Kaštan (56.), Knapec (90.) – (54.) Dedok
Kalinovo – Ružomberok B 2:1 (1:1), g.: Dobiaš (5.), Belko (62.), – Chrien (8.)
Podkonice – Banská Bystrica B 1:3 (1:0), g.: Prikryl (7.) – Migaľa (48. 11-esből), Krstič (60.), Baláž (75.)
A bajnokság állása:
A következő 9. forduló műsora – október 4., szombat 15.00: Martin – Námestovo, Losonc – Podkonice, 16.00: Oravské Veselé – Kalinovo. Október 5., vasárnap: 10.30: Ružomberok B – Bytča, Bánová – Dolný Kubín, Banská Bystrica B – Rimaszombat, 15.00: Fülek – Kysucké Nové Mesto.
Csomós Elemér, sportnet.sme.sk/futbalnet/
Nyitókép: Gecse Attila felvétele a Rimaszombat-Bánová mérkőzésről
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


