A minisztert arról kérdezték csütörtökön, hogy miért nem támogatja a kormány, hogy a Szenteste munkaszüneti nap legyen. Gulyás mindenkit "megértéséről" biztosított, és emlékeztetett: mióta a Fidesz kormányoz, a Mindenszentek és a Nagy Péntek is ünnepnap lett. Ugyanakkor hozzátette:
"De nem szabad túlzásokba esni, mert egy-egy ilyen nap kiesése is nagy hatással tud lenni a magyar gazdaságra."
Ezt az érdekképviseletek, a szakemberek, sőt a nagy cégek jelentőr része sem így látja.
A G7 cikke nyomán múlt héten írtunk arról, hogy ha december 24. munkaszüneti nap lenne, az ország gazdasági teljesítménye érdemben nem romlana.
Egy nemzetközi összehasonlítás szerint
a munkaszüneti napok száma és az ország gazdasági teljesítménye között nincs szoros kapcsolat.
Európa leggazdagabb országában, Liechtensteinben idén 21 munkaszüneti napot tartanak, a nagyobb államokban 9-16 nap között van a szórás.
A gazdasági szakportál szerint a magyar 11 nap átlagosnak mondható, de a 12 is az lenne.
A Jobbik nem adja fel
November 11-én jelentette be a Jobbik, hogy ismét benyújtják az Országgyűlésben Szenteste napjának munkaszüneti nappá nyilvánítását.
A párt először 11 éve kezdeményezte ezt, parlamenti képviselőjük, Balassa Péter pedig 2022 óta hat alkalommal nyújtotta be a javaslatot, ám a kormánytöbbség minden alkalommal leszavazta.
A politikus azonban nem adja fel, idén is benyújtja javaslatát. Amit ezúttal erősít az is, hogy a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete népszavazást kezdeményezett december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról, és a kérdést az Országos Választási Bizottság is jóváhagyta.
Az elképzelést más érdekvédő szervezetek, így a a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete és a LIGA Szakszervezetek is támogatásáról biztosította.
A nagyobb boltláncok közül idén is már több önkéntesen zárva tart december 24-én, köztük a Lidl, a Rossmann és a MediaMarkt, azonban a Spar, a Tesco és az Auchan üzletei nyitva lesznek.
Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »