Reagáltak a pártok Márki-Zay Péter "hetedik frakciós" ötletére

Reagáltak a pártok Márki-Zay Péter "hetedik frakciós" ötletére

Egységesen mind a hatan.

Mint ismert, egy „hetedik frakciót” is létrehozna a jelenlegi hat ellenzéki párté mellett Márki-Zay Péter kormányfőjelölt a jövő tavaszi országgyűlési választások után.

A hat ellenzéki párt kedden reagált a felvetésre, és mint az ATV.hu portálon olvasható, a DK, az MSZP, a Jobbik, a Momentum, az LMP és a Párbeszéd azon az állásponton van:

Hírdetés

„nem a sajtón keresztül kell ezeket a kérdéseket megbeszélni”.

Márki-Zay Péter indoklásul azt mondta a hetedik frakció mellett, hogy akik egyik ellenzéki pártnak sem tagjai, azoknak is legyen valamilyen lehetőségük. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke Pálinkás József Pártját, az Új Világ Néppártot „használhatná”.

„Az ellenzéki összefogásban részt vevő hat ellenzéki párt az előzetes megállapodásuk szerint megkezdik a tárgyalásokat az előválasztás utáni teendőkről. Az ilyen felvetéseket ott kell megbeszélni” – olvasható az ellenzéki pártok állásfoglalásában.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »