Reagált a tüntetésekre a BRFK: szankciókra számíthat, aki nekimegy a rendőrsorfalnak vagy eltakarja az arcát

Reagált a tüntetésekre a BRFK: szankciókra számíthat, aki nekimegy a rendőrsorfalnak vagy eltakarja az arcát

A rendőrség figyelmeztetett: akik kilépnek a jogszabály által meghatározott keretek közül, veszélyeztetik önmaguk testi épségét, velük szemben jogszerűen, szakszerűen és arányosan fognak intézkedni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elmúlt időszak tüntetéseire, hídfoglalásaira reagálva közleményt adott ki. Mint írják, a törvény keretei között tudják biztosítani a gyűléseken részt vevők biztonságát.

Felhívják a figyelmet arra, hogy akik kilépnek a jogszabály által meghatározott keretek közül, adott esetben veszélyeztethetik önmaguk testi épségét, velük szemben jogszerűen, szakszerűen és arányosan fognak intézkedni.

A közleményben kitérnek arra is, hogy intézkedésre és szankcióra számíthatnak mindazok, akik

  • a demonstrációkon eltakarják az arcukat,
  • Hírdetés

  • engedélyhez kötött pirotechnikai terméket használnak,
  • be nem jelentett, jogellenes gyűlés helyszínén az úttestet nem a KRESZ előírásai szerint veszik igénybe.
  • Figyelmeztetnek, hogy hivatalos személy elleni erőszak miatt járnak el azzal szemben, aki a rendőrsorfalat lökdösi, rendőrökre támad, velük szemben bármilyen erőszakot alkalmaz.

    A rendőrség az alábbi ajánlást dolgozta ki a gyűlések résztvevőinek:

    Forrás: BRFK

    Forrás: police.hu

    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »