Reagált a Fidesz Niedermüller kijelentésére

A Gyurcsány-párti Niedermüller Péter korábban rémisztő képződménynek nevezte a fehér, keresztény heteroszexuálisokat, most pedig kijelentette, hogy Trianonnak köszönhetik a határon túli magyarok a szabadságukat, a nyílt társadalom és az Európához való tartozás esélyét – közölte vasárnap a Fidesz.

Niedermüller Péter haladéktalanul távozzon a magyar közéletből és kérjen bocsánatot a gyalázatos kijelentéséért! A Gyurcsány-párt szövetségesei pedig határolódjanak el a nemzeti önbecsülésünk ellen intézett durva támadástól – írta közleményében a kormánypárt.

Hírdetés

A DK erzsébetvárosi polgármestere a trianoni békediktátum aláírásának évfordulóján, nemzeti összetartozás napján, többek között azt írta közösségi oldalán, hogy „gondoljunk azokra a magyarokra is, akik Trianonnak is köszönhetően ma jobban élnek Romániában, Szlovákiában, és a többi környező országban, mint mi itthon Magyarországon”.

Mint ismert az 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország (Horvátország nélküli) területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. Végeredményben a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A trianoni szerződés az etnikai állapotokat, az 1910. évi népszámlálási adatokat sem vette figyelembe, így mintegy 3,2 millió magyar, a magyarság harmada került az új határokon túlra.

A 2004-es népszavazáson Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormányzó az MSZP a határon túli magyaroknak adható kettős állampolgárság ellen kampányolt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »