Razumkov: Nem vihető népszavazásra a megszállt Donbász elszakadása

Razumkov: Nem vihető népszavazásra a megszállt Donbász elszakadása

Dmitrij Razumkov, a Legfelső Tanács elnöke egy sajtótájékoztatón arról nyilatkozott, hogy a megszállt donbászi területek elszakadásának kérdését nem lehet népszavazás elé terjeszteni.

Szavazhatnak a helyzet befagyasztásáért, de ez sem a legjobb kiút.

Zelenszkij elmondta, hogy több tervet is kidolgoztak a területek visszacsatolására. És ha ezeket a terveket nem sikerül végrehajtani, akkor megszakadhatnak a kapcsolatok a kormány és a donbászi lakosság között – írja az RBC.ua.

Azonban az elszakadásról való döntést csakis népszavazáson dönthetik el. 

Hírdetés

Ott elhatárolódásról volt szó, mert az elfogadott törvény szerint lehetetlen a területi integritás megváltoztatása vagy a területi integritással kapcsolatos népszavazás elé terjesztett kérdések.

Az elszakadás története nem működik, azt hiszem, hogy az ukrán emberek biztosan nem fognak támogatni olyan kérdéseket, amelyek azzal kapcsolatosak, hogy elveszítjük a Krímet vagy a Donbász részét” – kommentálta Razumkov az elnök nyilatkozatát.

Elmondása szerint az elnök arról beszélt, hogy a Donbászi ügy folyamata bizonyos időre leállhat.

„De biztos vagyok abban, hogy ha befagyasztjuk ezt a folyamatot, még nehezebb lesz visszahozni” – tette hozzá Razumkov.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »