Hálaadásra gyűltek össze a szentségi házasságkötésük kerek évfordulóját ünneplő házaspárok szeptember 6-án a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban. Idén 386 házaspár ünnepelte Veres András megyéspüspökkel a házasság szentségét, a házastársi szeretet boldogságot adó valóságát.
Délelőtt az 5., 10., 35. jubileumot, délután a 40–70 éves jubileumot ünneplő házaspárok újították meg házassági fogadalmukat és kérték Isten áldását az ünnepi szentmise keretében. Az ünneplő közösségben megkülönböztetett figyelmet kapott Bátori László és Suri Mária Anna, akik hetven együtt töltött évért adtak hálát.
A jubiláns házaspárok ünnepét megtisztelte jelenlétével Reisner Ferenc általános püspöki helynök, Kálmán Imre püspöki irodaigazgató, Böcskei Győző székesegyházi plébános, Hencz Márton püspöki titkár, valamint Gulyás Vilmos, a kapuvári Szent Anna Plébánia segédlelkésze.
„Bár különböző életutat járunk be, mégis mindnyájunknak van egy közös tapasztalata a hitből fakadó isteni erőről, amely megtartott bennünket az elmúlt években. Isten szeretete gyűjtött ma bennünket össze, amelyet életük folyamán, házasságuk folyamán oly sokszor megtapasztaltak – szólította meg az ünneplő házaspárokat szentbeszédében Veres András megyéspüspök. –
Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amikor rádöbbenünk arra, hogy itt az emberi erő kevés. Isten segítségére van szükség ahhoz, hogy az adott dologban helytálljunk, hogy felállhassunk. A hit által felismerjük, hogy a házasság nem csupán egy papír, nem csupán egy emberi szerződés, hanem Jézus szándéka szerint egy szentség, amelyben Isten ereje ad az embernek bátorítást, kitartást. Az átélt nehézségek, az azokból való kilábalások ébresztik fel az ember szívében a hálát egymás iránt is, de Isten felé is. Aki még nem tapasztalta meg saját emberi erejének végességét, annak szívében ritkán ébred hála.”
A főpásztor a kánai menyegzőről szóló evangéliumi szakaszt idézte, melyben Jézus a Szűzanya kérésére a vizet borrá változtatja. Ez nemcsak a házasságkötés pillanatára érvényes, hanem a házaspár egész életszövetségére szól. Az évek során megkophat az egymás iránti vágyódás, egy idő után megfogyatkozhat a házaspár ereje az egymás iránti küzdelemben. A mindennapi hűséget, a hétköznapok áldozatait Jézus azonban a mi életünkben is örömre tudja fordítani.
Ha elfáradunk, elfogy az erőnk, a Szűzanya példáját követve, Jézushoz kell fordulnunk. Minden ember rászorul a Teremtő Isten segítségére, az emberi szerelemért is napról napra meg kell küzdeni. Számtalan dolog teszi ma próbára a férfi és a nő szeretetkapcsolatát.
Veres András megyéspüspök Váci Mihály versrészletét ajánlotta a jubiláns házaspárok figyelmébe az emberi kapcsolatok törékenységéről szólva: „Mert valami hiányzik minden ölelésből, / – minden csókból hiányzik valami. / Hiába alkotjuk meg s vívunk érte naponta, / – minden szerelemből hiányzik valami.” Nagy szükségünk van Isten segítségére. Jézus az evangéliumban figyelmeztet bennünket: aki megmarad Isten szeretetében, az megmarad az emberek iránti szeretetében is, különösen a megbocsátásban, az irgalmas szeretetben.
Aki Isten tanítása szerint tud, képes, akar megbocsátani, az felismeri Isten szeretetét, és felismeri azt is, hogy rászorul Isten segítségére. „A bűnt se féld: a pázsit / Gyomot is hajt, ha ázik. / Ravasz művész az Isten: / A rossz is jót csírázik” – írja Sík Sándor. Pál apostol tanítja: „akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik” (Róm 8,28).
Kedves ünneplő Testvérek! Annak idején, közös életetek elindulásakor, Istentől kértetek áldást, segítséget az oltárnál. Most is itt, az oltárnál adtok hálát a kapott kegyelmekért, és kéritek, hogy további életetekben is Isten kegyelme, szeretete vezessen benneteket. Örülök, hogy együtt adhatunk hálát, és biztos vagyok benne, hogy ez a hitetekből fakadó hálaadás gyönyörű tanúságtétel a világ számára is – hangsúlyozta a Győri Egyházmegye főpásztora.
A szentmise végén a jubiláns házaspárok személyre szóló emléklapot vehettek át Veres András megyéspüspöktől.
Forrás: Győri Egyházmegye
Fotó: Ábrahám Kitti
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


