Ekkor érezte ki tudja hányadszor, hogy New York soha nem volt az a progresszív hely, aminek lefestik.
Ha lenne „a hónap cikke” kategória, könnyű nyertes lenne Reniqua Allen, egy fiatal, new yorki fekete hölgy, aki éppen kutatási szakterületén az „ezredfordulósokról” („millennials”) ír könyvet. Ami, tegyük gyorsan hozzá, garantált siker lesz, mert faji kérdésekben egy ilyen szókimondó nővel nehéz találkozni a közismerten végtelenül szabad amerikai médiavilágban.
Aki olvasta netán a Quartz portálon idén január 13-án megjelent cikkét, előbb gondolta volna, hogy a 444.hu Sorost bíráló cikket ír, mint hogy annak szerzője nem csak helyet, de előkelő helyet kapjon a földkerekség minden bizonnyal legbefolyásosabb lapjában, a New York Times-ban. Ahol, tegyük hozzá a tárgyilagosság kedvéért, egy-két havonta valóban megjelenik egy-egy olyan írás, amelyet mindennek lehet nevezni, de politikailag korrektnek nem.
De mielőtt belefognánk az ismertetésbe, a Quartz-ban megjelent cikkéből egy bekezdés: „Amerika, te rohadt. Egy eszme vagy, egy rendszer, amit már látunk, hogy mindig becsapásra, lopásra, pusztításra, erőszakra, rabszolgaságra és nemi erőszakra épült. Magasztalod a felsőbbrendűséget és a kivételességet, de átöleled a privilégiumot, a patriarchátust, és a mást bizonyító fehérséget. Ami bizonyítja, hogy nem vagy jobb másnál”.
Szóval ezzel az ajánlóval terítették ki Reniquanak a vörös szőnyeget egy olyan cikke publikálására, amely az Egyesült Államokban, de világszerte is a New Yorkról és az amerikai Délről kialakított sztereotip képbe akkorát rúg, hogy nincs liberális háló, amely ne szakadna be.
Kezdjük az ismertetést azzal, amivel ő kezdi. Azzal, hogy Manhatten felső keleti oldalán (Upper East Side, vagyis a Central Park, az 5-ik sugárút és egyéb méregdrága helyek térsége), a Madison Avenue-n butikról butikra járkált vásárolgatni. Érezte, hogy figyelik. Afrofrizuráját, lelógó karikás fülbevalóját és még nagyobb könyvestáskáját nézegették. Majd bement egy eszpresszóbárba. Ami tele volt nevetgélő, csevegő fehérekkel. Leült a barista elé és kért tőle egy kávét. Az visszakérdezett: „Biztos abban, hogy egy csésze eszpresszót kér?”
Miután Reniqua igennel felelt, a kávésguru a csészéhez nyúlva még egyszer rákérdezett. „Biztos benne? Tudja, hogy azt kis csészében kapja?” (Amerikában egy „kávé” egy nagy csésze filterezett kávészerű lötty.) Mire a fekete hölgy: „Persze. Különben miért éppen egy eszpresszóbárba jöttem volna?”
Ekkor érezte ki tudja hányadszor, hogy New York soha nem volt az a progresszív hely, aminek lefestik. Gyakran „magányos hely a fiataloknak és a feketéknek”.
Olyannyira magányos, hogy „a fekete ezredfordulósok” sorjában mennek el. De nem jönnek. Mennek délre. Főként Atlantába, Miamiba és Dallasba. 2014-ben az a tíz állam, ahová a fekete ezredfordulósok elköltöztek: Texas, Georgia, Florida és Észak-Karolina. Egy atlantai elemző adatai szerint 82 ezren. És ez már így megy évek óta. A feketék ott remélnek és látnak lehetőséget. Leírta, munkájához igen sok húszas és harmincas éveiben lévő feketét – jogászokat, fodrászokat, írókat, titkárokat – interjúvolt meg, akik északról délre mentek vagy azt tervezik. Ezt több dologgal indokolták. „A fekete élet most Délen van. Rasszizmus mindenhol van. De legalább Atlantában az ingatlan olcsóbb, mint New Yorkban.”
A Southern Poverty Law Center szerint New Yorkban és Pennsylvaniában több „gyűlöletcsoport” van, mint Georgiában, Alabamában, Mississippiben vagy Virginiában. New York városában a 2016-os választások óta 24 százalékkal nőtt a gyűlölet bűncselekmények száma, áll a központ jelentésében.
A modern, progresszív Dél tele van fekete politikusokkal, vezető üzletemberekkel. Pezsgő fekete élet van, írja a cikkíró. Akivel ott beszélt, mindenki elégedett volt a helyzettel.
A bátor hölgyet érdemes lenne meghívni félénk hazánkba. Hátha felfedezne magyargyűlöletet is egyes „elnyomott” médiumokban és azt meg is írná.
Lovas István
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
