Rasszistázva köpködték, ütlegelték és rugdosták a büntetett előéletű egyenlőségpártiak a látássérült diákot

Rasszistázva köpködték, ütlegelték és rugdosták a büntetett előéletű egyenlőségpártiak a látássérült diákot

A Nyírbátori Járásbíróság nyomozási bírója 2022. január 21-én a rablás bűntette és súlyos testi sértés bűntette miatt indult eljárásban 2022. február 21-ig elrendelte L.Sz. és G.A.Á. gyanúsítottak letartóztatását – közli honlapján a Nyíregyházi Törvényszék.

A megalapozott gyanú szerint a két férfi 2022. január 19-én a délutáni órákban a Debrecen-Mátészalka között közlekedő személyvonaton utaztak, amikor kötekedni kezdtek egy látássérült, kiskorú utassal. Maghéjjal dobálták, köpködték és rasszistának nevezték a sértettet. A további provokáció elkerülése érdekében a sértett át szeretett volna menni a vonat egy másik kocsijába, ezért kilépett a peronra. A gyanúsítottak a sértett után mentek, rátámadtak, beszorították a sarokba, majd több alkalommal ököllel megütötték, rugdosni, ütlegelni kezdték. Ezután a gyanúsítottak belökték a sértettet a peronról egy kocsiba és bezárták rá az ajtót. A sértett kérte a támadókat, hogy hagy szedje össze a peronon maradt dolgait, de a gyanúsítottak kinevették és nem engedték vissza. A nyírmihálydi vasútállomáson a gyanúsítottak magukhoz vették a sértett bőröndjét, kabátját és hátizsákját, majd leszálltak a vonatról. A sértett ekkor segítséget kért a jegyvizsgálótól, aki értesítette a rendőrséget.

A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Hírdetés

A két férfit a nyomozóhatóság kiemelten súlyos bűncselekmények elkövetésével gyanúsítja. Mindketten büntetett előéletűek, L.Sz. I. rendű gyanúsított jelenleg is felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll, míg G.A.Á. II. rendű gyanúsítottat a bíróság korábban hasonló bűncselekmény miatt javítóintézeti nevelésre ítélte, ami alig fél éve járt le. Mindezek alapján a bíróság döntése szerint megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábra helyezésük esetén a gyanúsítottak a hatóság elől megszöknének, elrejtőznének vagy újabb bűncselekményt követnének el, ezért elrendelte letartóztatásukat.

A végzés nem végleges, az ügyészség tudomásul vette, de a gyanúsítottak és védőik fellebbezést jelentett be ellene.

Korábban írtuk: Összevertek és kiraboltak egy diákot a vonaton a nyírmihálydi "fiúk"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »