Raši szeretné, ha csak kivételes esetekben tárgyalnának gyorsított eljárásban

Csak kivételes esetekben kellene a törvénytervezetekről gyorsított eljárásban tárgyalnia a parlamentnek – jelentette ki Richard Raši (Hlas-SD) házelnök. A kormánytól azt várja, ne árassza el a törvényhozást ilyen indítványokkal, ellenkező esetben előfordulhat, hogy a parlament nem tud megvitatni más törvényjavaslatokat, a kormányét sem – mondta a TASR-nek adott év végi interjúban.

„A gyorsított eljárásról a kormány dönt, ha valamit így küld a parlamentbe, muszáj tárgyalnunk róla. Ha viszont ilyen törvényjavaslatokkal áraszt el bennünket, akkor nem jut idő más tervezetek megvitatására, azokra sem, amelyek szintén a kormánytól érkeznek. Az elvárásom a következő: Csak akkor javasoljanak gyorsított eljárást, ha ez elengedhetetlen, mert ha nagyon sok lesz belőlük, akkor a többi törvényjavaslataikra nem marad idő” – mondta a TASR-nek.

Hírdetés

Raši arra is rámutatott, hogy a mostani kormánypártok még ellenzékben rendre bírálták, hogy az akkori kormány gyorsított eljárást kért sok tervezet megvitatására, de ezekből most is sok van, ez pedig felborítja az ülésszakok menetét.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »