Raši: Nem sodródhat a világ egy irányíthatatlan konfliktus szélére

Raši: Nem sodródhat a világ egy irányíthatatlan konfliktus szélére Mészáros Richárd2025. 06. 22., v – 11:33

A béke olyan érték, amelyet sosem szabad szem elől tévesztenünk – hangsúlyozta Richard Raši (Hlas) házelnök a vasárnap éjjel Irán ellen indított amerikai bombázásokra reagálva.

„Bárhol is történjenek a világban konfliktusok, az egyetlen valódi megoldás továbbra is a párbeszéd, a nemzetközi jog és az emberi méltóság tiszteletben tartása” 

– fogalmazott Raši. 

Hozzátette: amikor a világ ismét egy újabb eszkaláció veszélyével néz szembe, a józan ész és a felelősség oldalán áll. Meggyőződése, hogy a diplomácia helyét nem vehetik át a fegyverek. 

„Mindazokkal együtt, akik a békében hisznek, bízom abban, hogy a mai drámai események sem sodorják a világot egy irányíthatatlan konfliktus szélére” 

– mondta.

Kapcsolódó cikkünk

Az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Iránban, az ország urándúsító létesítményei teljes mértékben elpusztultak – jelentette be Donald Trump amerikai elnök Washingtonban helyi idő szerint szombat este.

Az elnök a Fehér Házból nyilatkozva teljes katonai sikernek nevezte az Izrael oldalán megtett amerikai katonai akciót, és felszólította Iránt, hogy tegyen lépéseket a béke irányába.

Kilátásba helyezte, hogy amennyiben ez nem történik meg, 

a következő támadás sokkal nagyobb lesz.

Az amerikai adminisztráció közlése szerint az iráni Fordóban hat úgynevezett „bunkerromboló” bombát dobtak le a feltételezett föld alatti urándúsító üzem megsemmisítésére, míg két másik iráni atomlétesítményt – Natanzban és Iszfahánban – a haditengerészet Közel-Keleten tartózkodó hajóiról felbocsátott Tomahawk rakétákkal támadtak.

A Fehér Házban a bejelentéskor Donald Trump mellett állt JD Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter és Pete Hegseth védelmi miniszter. A Pentagon vezetője vasárnap washingtoni idő szerint reggel 8 órára ígért részletes tájékoztatót.

Kapcsolódó cikkünk

A Fehér Ház tájékoztatta a Kongresszus vezetőit az Irán ellen megindított légitámadást megelőzően a katonai akcióról – közölték az adminisztráció képviselői szombaton.

Mike Johnson, a képviselőház republikánus elnőke támogatásáról biztosította az elnök lépését. A közösségi médiában megjelent bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy ez a katonai művelet „világos emlékeztetőként” kell, hogy szolgáljon az Egyesült Államok ellenfelei és szövetségesei számára azt illetően, hogy Donald Trump elnök szavainak súlya van. „Az elnök minden lehetőséget megadott Irán vezetőjének, hogy megállapodást kössön, de Irán visszautasította, hogy megegyezzen a nukleáris leszerelésről” – érvelt.

Hakeem Jeffries a képviselőház demokrata vezetője ezzel szemben úgy reagált, hogy az amerikai katonai akció „drámai módon megnövelte” a háború kockázatát. A politikus szerint Donald Trump elnök kudarcot vallott annak az ígéretének a megvalósításával, hogy békét teremt a Közel-Keleten.

Alexandria Ocasio-Cortez kongresszusi képviselő, a demokraták baloldali szárnyának egyik vezetője elítélte az amerikai légitámadás megindítását, azt felhatalmazás nélkülinek minősítette.

Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk

Történelminek nevezte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap az iráni atomlétesítmények ellen végrehajtott amerikai támadást.

Az amerikai elnöknek küldött üzenetében Netanjahu köszönetet mondott Donald Trumpnak az izraeli nép nevében, és úgy vélte, az amerikai bekapcsolódás fordulópontot jelenthet a Közel-Keleten, a térségét közelebb viszi 

„a békéhez és a gazdasági fejlődéshez”.

Izrael már több mint egy hete támadja Irán atom- és katonai létesítményeit, hogy megakadályozza Teheránt katonai célzatú nukleáris programjának folytatásában. Netanjahu most azt mondta: Donald Trumppal együtt többször hangoztatták, hogy a békét erővel is ki kell kényszeríteni.

„A történelemben is feljegyzik majd Trump elnök cselekedeteit, amelyeket annak érdekében tett, hogy lehetetlenné tegye a világ legveszélyesebb rezsimjének, hogy hozzájusson a világ legveszélyesebb fegyvereihez” – fogalmazott az izraeli miniszterelnök.

Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk

Irán nem engedi leállítani nukleáris iparát – közölte az ország atomenergiaügyi hatósága vasárnap hajnalban.

Miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok iráni atomlétesítményeket bombázott, a hatóság megerősítette, hogy támadás ért több létesítményt, de nem közölte, mekkora kár keletkezett. Trump azt mondta, hogy a három legfontosabb létesítményt teljesen elpusztították.

Közleményében az iráni hatóság azt írta, hogy a támadások a nemzetközi jog megsértését jelentik, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el azokat.

Az állami hírügynökségnek elküldött közleményében a térségért felelős iráni katasztrófavédelmi hatóság az amerikai csapások után azt írta, a Teherántól délre található fordói urándúsító létesítmény körzetében nem fenyegeti veszély a civil lakosságot.

Az iráni sajtó közlése szerint a helyi hatóságok mindhárom érintett helyszínt illetően megerősítették, hogy az éjjel „robbanások voltak” a fordói, az iszfaháni és a natanzi atomlétesítmények „közelében”.

A nukleáris ügyekkel foglalkozó szaúd-arábiai hatóság vasárnap az X közösségi oldalon azt közölte, hogy a Perzsa(Arab)-öböl térségében fekvő országok környezetében nem érzékelték radioaktivitás nyomait.

Mohszen Rezai, az iráni elitegység, a Forradalmi Gárda egyik nyugalmazott tábornoka néhány nappal ezelőtt úgy nyilatkozott, hogy Teherán már a múlt héten kezdődött izraeli támadások előtt máshová szállította és biztonságba helyezte uránkészletét a célba vett atomlétesítményekből.

Hírdetés

Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk

Nincs katonai megoldás az iráni konfliktusra – nyilatkozott António Guterres ENSZ-főtitkár azt követően, hogy Izrael után az Egyesült Államok is légicsapásokat intézett iráni atomlétesítmények ellen.

A főtitkár szerint „az egyetlen remény a békében van”, az előrevezető út kizárólag diplomáciai lehet.

Guterres úgy vélte: a konfliktus „veszélyes kiszélesedéséről” van szó, amelynek katasztrofális következményei lehetnek a régióban.

Szombat éjjel Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy az amerikai haderő légitámadást hajtott végre Irán urándúsító létesítményei ellen, amelyeket közlése szerint teljesen meg is semmisített.

Az iráni célpontok ellen már több mint egy hete támadásokat intéző Izrael kormányzata azonnal üdvözölte az amerikai csapásokat. Benjámin Netanjahu kormányfő történelmi döntésnek nevezte a washingtoni lépést, amely fordulópontot hozhat a Közel-Kelet a béke irányába.

Az ausztrál kormány szóvivője reagálásában leszögezte: egyértelmű, hogy Irán nukleáris és ballisztikus programja fenyegetést jelent a nemzetközi békére és biztonságra. Felhívta a figyelmet arra, hogy Donald Trump is hangoztatta: ideje, hogy a béke felé mozduljanak el. Egyúttal a feszültség enyhítésére, párbeszédre és diplomáciai lépésekre szólított fel.

Winston Peters új-zélandi külügyminiszter aggasztónak nevezte a fejleményeket, a katonai feszültség enyhítését sürgette, és leszögezte, hogy országa a diplomáciát előtérbe helyező erőfeszítéseket támogatja.

Közleményt adott ki a mexikói külügyminisztérium is, amely szintén arra szólította fel a konfliktusban érintett feleket, hogy a békés megoldás érdekében azonnal kezdjenek diplomáciai egyeztetéseket.

Venezuela és Kuba külügyminisztériuma közleményben agressziónak nevezte, és elítélte az iráni létesítmények elleni amerikai támadást.

Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk

Nincsenek közvetlen veszélyben a lakosok Komban és környékén a fordói atomlétesítményt ért amerikai csapás után – jelentette vasárnap az IRNA iráni állami hírügynökség a tartományi válságkezelő központra hivatkozva.

A fordói urándúsító létesítmény mintegy 100 méterrel a föld alatt fekszik. Egyelőre nem világos, hogy a bombatámadás következtében szabadulhatott-e ki radioaktív anyag. A NASA-műholdak hőképfelvételei jelentős hőhatást mutattak a térségben, ami arra utal, hogy a támadás következtében tűz üthetett ki a létesítményben.

Amerikai repülőgépek három iráni nukleáris létesítmény, Natanz, Iszfahán és a fordói urándúsító ellen intéztek támadást.

Donald Trump amerikai elnök szombaton tett bejelentése szerint a csapások „teljesen megsemmisítették” Irán „kulcsfontosságú nukleáris dúsító létesítményeit”.

Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk

Az Egyesült Államok iráni atomlétesítmények elleni támadásait követően súlyos következményeket helyezett kilátásba Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter.

„A ma reggeli események rendkívül súlyosak és tartós következményekkel járnak” 

– írta a miniszter az X platformon vasárnap.

Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk

Az amerikai támadás Irán atomlétesítményei ellen nem okozott sugárzást a létesítményeken kívül – közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) vasárnap reggel az X platformon.

„A három iráni atomlétesítmény – köztük a fordói urándúsító – elleni támadások után az IAEA megerősítheti, hogy eddig nem jelentettek sugárérték-emelkedést a létesítményeken kívül” 

– fogalmaz a közlemény.

Újabb információk birtokában további értékeléseket fognak adni az iráni helyzetről – közölte a NAÜ.

Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk Kapcsolódó cikkünk

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »