Raši elkezdte leépíteni a Remišová idején alapított Slovensko IT-t

Raši elkezdte leépíteni a Remišová idején alapított Slovensko IT-t

Az állami Slovensko IT vállalat élére a HLAS által kijelölt vezetők elkezdték leépíteni a cég munkaerőállományát. A Slovensko IT-t még Veronika Remišová helyettes miniszterelnök idején alapította az állam – írja a progresszív Denník N.

A céggel megállapodás (dohoda) alapú munkaviszonyban lévők száma 80-ról 40-re csökkent. A több száz alkalmazottat egyelőre nem fenyegeti tömeges elbocsátás, ám mindegyikük szerződését megvizsgálják.

Hírdetés

Remišová utódja, Rochard Raši beruházásokért felelős miniszter kijelnetette, hogy a korábbi vezetés többször is visszaélt helyzetével, zsíros jutalmakat vettek fel, miközben a cég hónapokig vegetált, mert nem kapott semmilyen megrendelést, az alkalmazottak után elfizetendő járulékokkal pedig elmaradtak és 80 ezer eurós tartozást halmoztak fel. Raši nem zárta ki a büntetőfeljelentés lehetőségét sem.

Mi azért hozzátesszük, hogy a Slovensko IT 2020-ban jött létre, az abban az évben, amikor a németországi Wirecard csődöt jelentett, miután kiderült, hogy nem vallottak be 1,9 milliárd eurónyi hiányt a mérlegfőből, a hiányzó pénzt lenyúlásáért pedig egy Oroszországnak kémkedő, cseh származású osztrák állampolgárt tettek felelőssé. A botrány magával sodorta kassai leányvállalatát, amely 400 alkalmazottat foglalkoztatott. Ezek többségét szívta fel a Slovensko IT – most megint bizonytalanná vált helyzetük.

Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »