Raši bízik benne, hogy a Hlas visszaszerzi korábbi támogatottságát

Raši bízik benne, hogy a Hlas visszaszerzi korábbi támogatottságát

A Hlas-SD elemzi, hogy miért csökken a támogatottsága – jelentette ki Richard Raši házelnök, a párt alelnöke a TASR hírügynökségnek adott interjúban. Szerinte a fő ok, hogy Peter Pellegrini államfő lett, ám bízik benne, a választók tudatosítják, hogy mi mindent sikerült elérnie a Hlasnak és a kormánynak, és visszatér a párt támogatottsága a legutóbbi választáson elért szintre, 15% környékére.

„Peter Pellegrini államfő távozásával kezdődött a csökkenés, hiszen egyértelműen ő volt a párt legmeghatározóbb embere. Tehát a csökkenés valahol érthető is, de bízom benne, hogy sikerül megállítani és százalékokra váltani mindazt, amit a Hlas miniszterei tesznek az emberekért. A cél az előző választási eredmény megismétlése” – mondta Raši.

Azt is hangsúlyozta, a felmérések szerint a párt minisztereit a megbízhatók közé sorolja a lakosság, ám úgy véli, az emberek nem kapcsolják össze a miniszterek által elvégzett munkát a Hlas-SD-vel. Szerinte a megoldás a párt kommunikációjának javítása.

„Elemezzük a helyzetet, és úgy vélem, ha az emberek számára világos lesz, hogy mit akarunk, és megértik, hogy mit nyújtunk nekik, visszatér a támogatottságunk is”

Hírdetés

– mondta. Azt is leszögezte, a népszerűségük csökkenése ellenére támogatja Matúš Šutaj Eštok jelenlegi pártelnököt.

„A párt elnöksége megvitatta a helyzetet, és támogatásáról biztosította Matúš Šutaj Eštokot”

– tette hozzá Raši.

Peter Pellegrini államfő a Hlas-SD alapító elnöke volt, jelenleg a párt tiszteletbeli elnöke.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »