Rangsorolták a bolti eladók bérezését

Rangsorolták a bolti eladók bérezését

Az egyes bolttípusok esetében a legjobban az élelmiszerdiszkontok fizetnek, de az autószalonokban is szinte ugyanennyit lehet keresni.

Termékek szerint csoportosítva a boltokat a legjobban és legrosszabbul kereső eladók között 69 ezer forint a bérkülönbség. Egy kis élelmiszerboltban dolgozó eladó, vagy egy nagy cégnél dolgozó között a bérkülönbség elérheti a 139 ezer forintot is – írja a blokkk.com.

A legutóbbi statisztika szerint 2018 júliusában 218 ezer forint volt a boltos fizikai dolgozók (eladók, pénztárosok, árufeltöltők, raktárosok) havi bruttó átlagkeresete, ami az egy évvel korábbinál 15 százalékkal több. A bérek már három éve nagyobb ütemben növekednek, mint a bevételek. Ráadásul a létszámhiány sem enyhült a szakmában, az eladók boltról boltra vándorolnak aszerint, hol fizetnek akár csak minimálisan is többet.

A kisboltosoknál továbbra sincs 200 ezer forint feletti átlagkereset. Ezt a szintet a 20 főnél több embert foglalkoztató üzletek érik el, a legnagyobb boltoknál pedig ennél a szint felett mozog az átlagbér.

Hírdetés

Az oldal szerint a legjobban az illatszerbolti eladók keresnek, a korábbiakhoz képest feljebb került a rangsorban:

az autószalonok és a villamoskészülék-boltok eladóinak bére, de a bútor- és élelmiszer-kereskedők is átlag 230 ezer forintot keresnek.

A kisebb boltok eladói még mindig 200 ezer forintnál kevesebbet keresnek. A trafikban, húsboltban, piacokon és a halas boltban pedig még 190 ezer forintot sem ér el a havi bruttó átlagbér: a halárusok bére mindössze 178 ezer forint volt, ők az utolsók a kisbolti bérek rangsorában.

Az egyes bolttípusok esetében a legjobban az élelmiszerdiszkontok fizetnek, de az autószalonokban is szinte ugyanennyit lehet keresni. A bérkülönbség a kicsi és a nagy boltok között brutális, 132 ezer forint.

A bolti eladók átlagbérének listája a boltban kapható termékek alapján csoportosítva:


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »