Randalírozó észak-afrikaiak

Randalírozó észak-afrikaiak

Németországban aggasztó mértékben növekszik az észak-afrikai menekültek által elkövetett bűncselekmények száma. A börtönökben ráadásul főként a migránsok az erőszakosak, a csoportos verekedések sem számítanak ismeretlen jelenségnek.

Nehéz azoknak a német fegyházaknak az élete, ahol a Magreb térségből (Marokkó, Nyugat-Szahara, Algéria és Tunézia) származó bűnelkövetőket helyezik el. – Az észak-afrikai fegyencek fellépése agresszív, követelőző és sértő, e jelenség pedig új a büntetés-végrehajtás történetében – állapította meg Észak-Rajna–Vesztfália igazságügy-minisztere, Thomas Kutschaty. E tartomány nyilvántartásában szerepel a legtöbb észak-afrikai, köztük 6790 algériai és 6440 marokkói migráns. A belügyminisztérium statisztikája szerint ugrásszerűen emelkedett az általuk elkövetett bűncselekmények száma, az erről a területről érkezők egyharmada követ el bűncselekményt. Közülük 830-at már szabadságvesztésre ítéltek, a rendőrség pedig több ezer gyanúsított ellen folytat vizsgálatot. A dicstelen ranglistát a marokkóiak vezetik, megelőzve az algériaiakat és a tunéziaiakat.

A fegyencekkel foglalkozó pszichológusok egyike szerint azok a patriarchális társadalomból érkező, alacsony képzettségű férfiak, akik most kénytelenek alárendelni magukat az igazságszolgáltatásnak, fenyegetve látják egzisztenciájukat, ezért erőszakosan reagálnak. Agresszivitásukat a fegyházakban úgy mutatják ki, hogy különböző igényekkel állnak elő: televíziót vagy cigarettát követelnek, de attól sem riadnak vissza, hogy öngyilkossági kísérlettel szerezzenek érvényt akaratuknak. Gyors orvosi beavatkozással sikerült csak segíteni például azon a fegyencen, aki az evéshez használt műanyag késével vágta fel karját, egy másik pedig hosszú perceken át verte a fejét a falba. Az ilyen és hasonló esetek rendre erőszakos beavatkozásra kényszerítik a börtönőröket, akik csak radikális közbelépéssel, ágyra rögzítve tudják megfékezni a tomboló férfiakat. – Munkatársainknak mindez súlyos megterhelést jelent, de megzsarolni nem hagyjuk magunkat – hangoztatta Wolfgang Schriever, a kölni fegyház helyettes vezetője, aki utalt arra is, hogy különösen a női alkalmazottak vannak kitéve sértő atrocitásoknak, az afrikaiak ugyanis leköpködik és prostituáltnak nevezik őket. Mint hozzátette, az asszonyokkal szembeni tisztelet ismeretlen fogalom az észak-afrikai származású rabok körében. A csoportos verekedések sem számítanak ismeretlen jelenségnek, legutóbb orosz–német elítéltek kerültek összetűzésbe az ordítozó, észak-afrikai származású foglyokkal, mivel nem voltak hajlandók elviselni az éjszakai hangzavart. Ilyen és hasonló események komolyan megbontják a fegyházak rendjét.

A szilveszteréjszaka a kölni pályaudvar környékén lezajlott botrányos események óta eltelt időszak lehangoló tanulságát a Bielefeldben működő fegyház vezetője, Uwe Nelle-Cornelsen jellemezte találóan, aki kijelentette: „Az ítélet-végrehajtásban már sok mindent megéltünk, de a tekintély ilyen mértékű hiányát még soha”.

A külföldi bűnözök számára felkínált nyelvoktatás is csak részben mondható sikeresnek, mivel senkit sem lehet kényszeríteni arra, hogy részt vegyen a tanfolyamokon. Jelentős a hiány továbbá arabul beszélő fegyőrökben, pedagógusokban, szociális munkásokban. Az ilyen feladatokra alkalmas személyek jelentős része – ismerve az észak-afrikai elítéltek viselkedéséről terjedő híreket – nem is hajlandó ilyen körülmények között munkát vállalni.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 08. 13.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »