Rálőttek a GRU helyettes vezetőjére Moszkvában Hegedűs Norbert2026. 02. 06., p – 09:41
Péntek reggel lövöldözés történt Moszkvában: több lövés is eldördült egy orosz tábornok ellen, aki a támadás után kórházba került. A BBC értesülései szerint az elkövető elmenekült, a sérült állapotáról egyelőre nem közöltek hivatalos információt.
Az Interfax orosz hírügynökség szerint a támadás célpontja Vlagyimir Alekszejev altábornagy volt, aki az orosz védelmi minisztérium magas rangú tisztje. Az incidens a Volokolamszkoje sugárúton található egyik lakóépületben történt, ahol egyelőre ismeretlen személy adott le több lövést, majd elhagyta a helyszínt.
Az orosz nyomozó hatóságok eljárást indítottak az ügyben. A helyszínelés folyamatban van, a rendőrök tanúkat hallgatnak meg, és átvizsgálják a környék térfigyelő kameráinak felvételeit is – írja a Telex.
Alekszejev az orosz katonai hírszerzés, a GRU helyettes vezetője. Az Európai Unió korábban szankciós listára tette, miután a szervezetet összefüggésbe hozták a 2018-as, brit Salisburyben elkövetett idegméreg-támadással, amelynek célpontja az egykori kettős ügynök, Szergej Szkripal volt. A támadást Szkripal és lánya túlélte, az ügy azonban komoly nemzetközi visszhangot váltott ki, és a GRU több más európai incidenssel kapcsolatban is a gyanú középpontjába került. (telex, bbc)
Kapcsolódó cikkünk
Nyilvános vizsgálat kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában annak a brit nőnek a halála ügyében, aki hat éve hunyt el novicsok típusú orosz katonai idegméreg okozta megbetegedés miatt.
Az idegméreggel Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős katonai hírszerzőügynököt és lányát, Julija Szkripalt próbálták megölni 2018 márciusában a délnyugat-angliai Salisbury városában.
Szkripal az orosz katonai hírszerzés (GRU) ezredeseként a brit külső hírszerzésnek (MI6) is dolgozott. Hazájában 13 év fegyházra ítélték, de egy orosz-amerikai kémcsere keretében 2010-ben letelepedhetett Nagy-Britanniában, ahol brit állampolgárságot kapott és a mérgezéses incidensig Salisburyben élt.
A novicsokkal elkövetett mérgezést lányával együtt túlélte, jelenlegi tartózkodási helyüket a brit kormány titokban tartja. Szkripalékat biztonsági okokból a vizsgálóbizottság sem idézte be személyes meghallgatásra.
A brit hatóságok a GRU három ügynökét gyanúsítják a merényletkísérlet elkövetésével. Oroszország ugyanakkor folyamatosan tagadja, hogy köze lenne a Szkripal-ügyhöz.
Néhány héttel a merényletkísérlet után két brit állampolgár, a 45 éves Charlie Rowley és 44 éves élettársa, a háromgyermekes Dawn Sturgess is súlyos mérgezést szenvedett, miután Salisburyben megtalálták a méreganyagot tartalmazó parfümös fiolát, amelyet a Szkripalék elleni támadás elkövetői közterületen elhajítottak.
Rowley-t hosszas kezelés után kiengedték Salisbury kórházából, Dawn Sturgess azonban 2018 júliusában ugyanebben a kórházban meghalt.
Az ő halálának ügyében kezdődött hétfőn nyilvános vizsgálat Salisburyben a brit legfelsőbb bíróság egyik nyugalmazott bírája, Anthony Hughes vezetésével.
A vizsgálóbizottság jogi főtanácsosa, Andrew O’Connor nyitóbeszédében elmondta: Dawn Sturgess szíve a mérgezés miatt leállt, és bár a kiérkező mentők a nőt újjáélesztették és kórházba szállították, a szívleállás okozta agyi károsodás miatt meghalt.
O’Connor szerint a fiolában olyan mennyiségű novicsok idegméreg volt, amely több ezer ember halálát okozhatta volna.
Az Oroszország felelősségét tagadó moszkvai nyilatkozatokra rátérve a főtanácsos a vizsgálóbizottság elé tárt egy levelet, amelyben a brit kormány nemzetbiztonsági tanácsának akkori elnöke, Sir Mark Sedwill néhány héttel a merényletkísérlet után azt írta: ilyen jellegű merénylet elkövetéséhez „csak Oroszországnak voltak technikai eszközei, műveleti tapasztalatai és indítékai”.
Oroszország londoni nagykövetsége ugyanakkor hétfői nyilatkozatában „cirkusznak” minősítette a brit vizsgálatot.
A meghallgatások várhatóan december elejéig tartanak, a bizottság jövőre teszi közzé vizsgálati jelentését.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


