Rákóczi női ruhában – egy kassai kiadványról

Rákóczi női ruhában – egy kassai kiadványról

A kassai Kelet-szlovákiai Múzeum egy kétnyelvű vidám kiadványt adott ki Rákóczi nyomában/Po stopách Rákocziho. A színes füzet a fejedelem életútját kíséri nyomon 32 oldalon. Csatolták hozzá az ember ne mérgelődj típusú játékot és egy labirintust is.

Az ilyen kiadványoknak csak örülhetünk, hiszen a fiatalokat megismertetik városunk egyik legjelesebb és legtisztességesebb személyiségével. Viszont némi fejcsóválást is kivált, mert értetlenül állunk egyik közlése előtt és a labirintus is bonyolultabbra sikeredett a szándéknál.

De haladjunk sorjában! Az elején közlik, hogy a Rákóczi és Zrínyi családból származott. Ott látjuk a szülők hagyományos arcmását, de nevüket nem tüntették föl. Pedig feltehető, a fiatalok nem feltétlenül ismerik őket. Ez más esetekben sem ártott volna.

Ami szintén fejtörést okoz, hogy a legtöbb esetben a jobb oldalon látjuk az életút következő részét, a bal oldalon meg a folytatást. Tehát anyja hősiesen védte Munkácsot (jobb oldal), azután Kölnben nősült. Nem a fordított sorrend lett volna a logikusabb?
Talán nem lett volna érdektelen, ha közlik, hogy felesége, Sarolta Amália Szent Erzsébet 15. egyenes ágú leszármazottja.

Lapozzunk egyet! Megint bal oldalon látjuk a fejedelmet Bercsényivel, a folytatás meg jobb oldalon mosolyt fakaszt. Ugyanis nem hiszünk a szemünknek! Rákóczit női ruhában és frizurával látjuk. A szöveg meg a következőket közli:

Hírdetés

De idézzük inkább Köpeczi Béla és R. Várkonyi Ágnes munkáját: „Rákóczi… átsurranva a kapitány szobájába, magára vette az előre odakészített dragonyos-egyenruhát. …hátára dobva egy köteg köpenytartó zsákot, maga előtt küldve a zászlóst, az időközben visszatért kapitány kíséretében elindult.

Az esti homályban ekkor gyújtogatták az őrök a gyertyákat. Egyiküknek sem tűnt fel az a magas, fekete bajuszú dragonyos, aki a vállán vitt tehertől kissé meghajolva, nyugodt, határozott léptekkel követte a kapitányt és öccsét.” (II. Rákóczi Ferenc, Gondolat, Bp. 19762, 100-01.)

Ezután követjük tovább az életutat. Végül a kassai újratemetés és a Rodostói Ház építése következik. Egy teszt kitöltésével ellenőrizheti a fiatal olvasó, mit jegyzett meg a kis kötetből. Azután jön a tervezettnél bonyolultabbra sikerült labirintus. Isztambulon keresztül kell eljutni a Szent Benedek templomba, ahol a fejedelem hamvai pihentek. A lapokat rosszul illesztették össze.

A szerzők: Patrik Fečo, Harsányiová Szcsuka Katalin, Martin Jarinkovič és Pollák Róbert.
Reméljük, nemsokára kézbe vehetjük a javított kiadást! Addig is: Ember ne mérgelődj!

(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »