„Rakjunk már végre rendet!” – Vitézy Dávid kifakadt a dugók és a bringasávok miatt

„Rakjunk már végre rendet!” – Vitézy Dávid kifakadt a dugók és a bringasávok miatt

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője arról számolt be, hogy kedd reggel több mint egy óra alatt tette meg a 100E busz a ferihegyi reptér és a Deák Ferenc tér közötti távolságot. Úgy véli, plusz buszsáv létrehozásával enyhíteni lehetne a közúti forgalmat, amit szerinte meg lehetne oldani azzal, hogy például az Üllői út környékén csak fél sávnyi kerékpársáv legyen, ugyanis nincs teljesen kihasználva.

Vitézy Dávid ismét az elégedetlenségének adott hangot a budapesti közlekedéssel, illetve a dugókkal kapcsolatban. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a Facebook-oldalára feltöltött videóban arról számolt be, hogy kedd reggel 61 perc alatt jutott el a 100E busz a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről a Belvárosba, a Deák Ferenc térre.

A korábbi közlekedésért felelős államtitkár beszámolója szerint főleg az Üllői úti dugók miatt nőtt meg ennyire a menetidő. Arról is beszélt, hogy szerinte az Üllői út környékén nincs jelentős kerékpáros forgalom, ritkán fordul elő, hogy több kerékpáros egymás mellett haladjon, ezért úgy véli, az is elegendő lenne, ha a jelenlegi kerékpársáv fele állna az érintettek rendelkezésére. Mint fogalmazott, annyira használaton kívül van a teljes kerékpársáv fele, hogy ellepték a lehulló falevelek azt a sávszakaszt.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=476&href=https://www.facebook.com/reel/687701177325213/&show_text=true&width=267&t=0

„Tulajdonképpen kijelölte a természet, hogy mekkora kerékpársávra lenne szükség valójában. Jól látszik, hogy fél sávszélességet teljesen feleslegesen tartunk fenn, és ugyanez a helyzet a túloldalon is” – jegyezte meg Vitézy Dávid. Azt gondolja,

ha ez a két fél sávot felszabadítanák, abból éppen kijönne egy buszsáv, és akkor használhatnák ezt a szakaszt a buszok és a taxik is, amivel helyben jelentősen lehetne enyhíteni a közúti forgalmat.

Hírdetés

A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője közölte: az Üllői úton és környékén fél sávszélesség bőven elegendő lenne a kerékpáros forgalomnak, új buszsáv létrehozásával pedig meg lehetne akadályozni azt, ami kedd reggel történt, amikor a 100E busz csaknem fél órát vesztegelt a csúcsidőben az Üllői úti dugóban.

Vitézy Dávid azt gondolja, észszerű cselekvésre és megoldásokra kellene törekedni, és jelezte, hogy már tavalyelőtt és tavaly is felvetette ezt az ötletet a Fővárosi Közgyűlésben. Megígérte, hogy ismét így jár el. „Rakjunk már végre rendet az Üllői úton! Teljesen értelmetlen, hogy két teljes forgalmi sávot elfoglal a kerékpársáv. Még úgy is, hogy egyébként én nagyon támogatom, hogy a városi kerékpározás terjedjen és legyen megfelelő infrastruktúrája, de az, ami az Üllői úton létrejött, messze túlzás” – fogalmazott a politikus.

Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ szóvivője szeptemberben az InfoRádióban elmondta: új fejezet kezdődik a fővárosi kerékpáros közlekedésben, miután a BKK és az irányító hatóság aláírt két támogatási szerződést, amelyek új kerékpáros főútvonalak megvalósítását készítik elő. A Váci–Üllői úti bringasztráda támogatási szerződése 1,5 milliárd forintot, a nagykörúti bringasztráda támogatási szerződése pedig 4,5 milliárd forintot biztosít. Az Üllői út és a Váci út kulcsfontosságú sugárirányú útvonalak, amelyek összekötik a Belvárost a külső kerületekkel. A projektek az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával, a TOP Plusz program keretében valósulnak meg.

Kovács Bendegúz kiemelte, hogy az Üllői úton, illetve a Váci úton elsősorban a kerékpáros infrastruktúra fog javulni: megújul a parkolási rend, valamint a járdaburkolatok, és amennyiben a forrás engedi, akkor zöldítésre is lesz lehetőség. A Nagykörúton a Nyugati tértől a Boráros térig szintén komplett megújítás várható, ami kiterjed a járdákra, a szegélyzónára és a kerékpársávra is.

A szóvivő felhívta a figyelmet arra, hogy a budapesti kerékpáros infrastruktúra jelentősen fejlődött az utóbbi években, de sokan jogosan kérik számon azt, hogy miért nem védettebbek a kerékpársávok. „A mostani projekt erre ad lehetőséget, hiszen nem sárga festékkel készülnek majd el ezek a sávok, hanem fizikailag, szegéllyel elválasztva, adott esetben kiemelve épülnek majd meg a közlekedési folyosók” – ismertette Kovács Bendegúz, hozzátéve, hogy így a kevésbé gyakorlott kerékpározóknak – gyerekeknek, idősebbeknek is – biztonságos környezetet tudnak teremteni.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »