Rakétával lőtte lábon magát a spanyol kormányfő – leleplező VIDEÓ!

A spanyol miniszterelnök "nagyon megértő, jó érzésű ember a bevándorlókkal szemben" – amikor nem az ő hazáját akarják elözönleni, hanem például Magyarországot – egyébként erődítményeknek megfelelő kerítéseket építettek a spanyol határszakaszokon, és a legkeményebb kényszerítő eszközökkel "bánnak el", illetve védik a fegyveres erőik az országukat

A magyar határzárat és a rendőrség röszkei intézkedését bírálta Mariano Rajoy kormányfő – amit akár komolyan is vehetnénk, ha Rajoy nem a veterán kerítésépítő, kerítésmászók között gumibotoztató Spanyolország miniszterelnöke lenne.

Nem értek egyet azzal, amit a magyar kormány tesz – mondta a spanyol miniszterelnök az Onda Cero nevű rádiócsatornának adott interjújában kedden.

„Én ellene vagyok” – jelentette ki a könnygáz és a vízágyú bevetéséről. „Szerintem a legfontosabb ebben az életben az emberi lény, és az ő alapvető jogai. Az első az élet, a szabadság, és mindaz, amit elismer bármelyik civilizált alkotmány” – fogalmazott.

Mariano Rajoy, Spanyolország konzervatív-liberális kormányfője kritikája megfogalmazásakor nem éppen önazonos. Mégpedig azért nem, mert a spanyoloké az illegális migráció ellen felhúzott európai határkerítések két mintapéldánya, a Melilla és Ceuta szélén álló védelmi rendszer.

Mindkét spanyol autonóm város Afrikában található, ezért értelemszerűen komoly migrációs nyomásnak vannak kitéve; nem csoda, hogy a spanyolok nemcsak gyodát és helyenként 6-7 méter magas kerítést, de őrtornyokat és falakat is építtettek.

Hírdetés

Melillai és Ceuta határában nem ritkák a spanyol rohamrendőrök és az illegálisan Európába jutni szándékozó afrikaiak közötti kemény összecsapások.

Elhisszük, hogy mindez Mariano Rajoy miniszterelnöknek sem tetszik. De pontosan tudhatná, hogy más országok hatóságai sem jókedvükben alkalmaznak kényszerítő eszközöket.

Záró gondolat. Nem tartozik szorosan ide, de a kontextus miatt mégis érdekes adalék, hogy a Gibraltár ellenőrzése miatti brit-spanyol vitában a spanyol parti őrség többször aránytalanul lépett fel; pár éve például az egy spanyol őrhajójáról rálőttek egy békésen jetskiző brit állampolgárra. Hogy is volt ez a rendvédelmi szervek túlkapásaival?
MTI – válasz

Nézzük csak:
kattints a felvételekre – érdemes!


Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »