Rakamazi hajfonatkorong pár
A rakamazi hajfonatkorong párt egy helyi óvónő vitte be 1956 május elején a nyíregyházi múzeumba, hozzá pedig egyenest a túróci Tisza-parton való homokkitermelés közben lelt Árpád-kori sírleletekből került.
Magasan képzett szakmai és művészi adottságokkal rendelkező mester, vagy mesterek által készített ötvösmunkáról van szó. A lányok egy, az asszonyok pedig két korongot viseltek a hajukban.
Dienes István a „Honfoglaló magyarok” c. könyvében (Corvina, 1972) ezt írja: „A rakamazi korongpár tökéletes művészettel megkomponált ragadozó madara elkerülhetetlenül hozza emlékezetünkbe az altáji türkök sámánénekének fáradhatatlan égi madarát. E csodálatos madárról – a Turulról – már Rasidu-d-Din feljegyzi, hogy egyetlen csapással kétszáz más madarat tud leteríteni. Ezért lett a félelmetes lény a hatalom jelképe a sztyeppei előkelők körében. Védencét e madár képes minden bajból kimenteni, s ártástól, rontástól megoltalmazni. A rakamazi korong Turulja csőrében tarja az örökös jelképet, az életfa leveles ágát.”
A rakamazi turul azonban nem csupán a csőrében tart életfa-ágat, hanem a fejéből, azaz fülének meghosszabbításaként is palmettás ágak nőnek ki, ráadásul ugyanolyanok, mint a csőrében lévő. Agyából tehát élet, gondolat sarjad, bemutatva, hogy itt egy magasrendű gondolatisággal rendelkező madarat látunk. Az életfa és a turul ilyen módon elválaszthatatlanul összefonódik egymással.
A kora középkorban az előkelő magyar asszonyok legszebb dísze volt a hajfonat végén csüngő díszes korongpár. Lehetséges, hogy éppen azért szerették asszonyaink a turulábrázolásokat, mert ezzel is szerették volna megjeleníteni leendő gyermekük esetleges kiválasztottságának reményét.
Mondhatni: a „szent megtermékenyülést” várták a madár közvetítésével, tehát Isten akaratából.
A rakamazi turul karmaiban egy-egy fiókát tart, tehát két lelket szállít, két embernek visz tudást, két embergyermeknek ad kiválasztottságot.
Szinte kizárólag csak a nők viseltek állatábrázolásos ékszereket, ötvösmunkákat – a férfi entitáshoz a növényi ornamentika tartozott. A mai napig összesen egyetlen olyan tarsolylemezt ismerünk, amelyen állatábrázolás van. Néhány férfi sírban is leltek hajfonatkorongot, de nem azért, mert ők azt viselték, hanem a feltételezések szerint gyászoló kedvesük tette melléjük, hiszen már nem várták az „áldott állapotot” – a szeretett férfi elvesztése után már nem volt kitől.
A turul tehát a lelket közvetíti, s ezzel lehet összefüggésben, ennek lehet továbbélése valamiképp a gyermeket hozó gólya is. Természetes, hogy nem az igazi gyermeket hozza, mármint nem testben. Az új lelket hozza a madár, ahogy sok török népnél éppen a sasmadár.
Forrás:patriotaeuropa.hu
Tovább a cikkre »
