Régóta figyelhetjük Rajka szlovák betelepedését és az azt kommentáló cikkek hangvételét. Értem, megértem „az egy falut sem adunk nékik” mentalitást, sőt felvidéki magyarként át is érezzük a probléma lélektanát. Viszont régóta motoszkál a fejemben egy igencsak szokatlan megközelítése is a problémának, ami sokak számára első hallásra felérhet egy nemzetárulással, de előrebocsátom, nem szándékom megbotránkoztatni senkit.
Az a hipotézisem, hogy hosszabb távú stratégiában gondolkodva Pozsony Magyarország felé való terjeszkedése több szempontból is érdekes helyzeteket teremthet, amelyek akár a felvidéki magyarság előnyére is fordíthatóak lehetnek.
A Trianoni zsákmányolás mohósága közepette ilyen „apróságra” nemigen gondoltak Šrobárék, és a magyar koronázó város megszerzésének mámora olybá elhomályosította elméjüket, hogy észre sem vették, hogy a szláv testvériség megerőszakolt nevű városa (Brati sláva) az újonnan kreált, mintegy 400 km hosszú országocska legnyugatibb csücskében, a hármashatár sarkában helyezkedik el. Mindennemű stratégiai szempontból Besztercebánya sokkal alkalmasabb lett volna erre, ahogy azt pl. Mečiar is vizionalizálta, de ugye annak nem lett volna olyan magyar éle…
„Szerencsétlen” Pozsony ebben a speciális fekvésű helyzetében próbál terjeszkedni, de mit ad Isten megannyi fizikai akadályba ütközik. Agglomerációját és a környező településeket gyakorlatilag már bekebelezte. Érdekesség, hogy
Ez az agglomerációs folyamat hozzávetőlegesen a ’90-es évek közepén indult meg nagyobb mértékben. Akkor tetőzött a város lakosságszáma és kezdett csökkenő tendenciába, míg az agglomerációjáé növekedőbe. Első hullámban északi irányba, Malacka felé kezdődött meg a kiáramlás, de a Kis-Kárpátok korlátai hamar gátat szabtak. Ezt követte a második hullám, a 2000-es években, amikor új célponttá a Csallóköz vált. Aztán a schengeni folyamatnak köszönhetően vált kézzelfoghatóvá a 3. hullám, immár déli és nyugati irányba Rajka és Hainburg, Kitsee (Köpcsény, Kopčany) felé. Utóbbiakról kevesebb szó esik, ugyanakkor legalább annyira, ha nem jobban érinti ezeket a területeket is a pozsonyi kiáramlás, elszlovákosodás. Ezek a régiók ugyanis kiváló infrastrukturális adottságokkal rendelkeznek vonatközlekedés, autópálya és egyéb más szempontokból.
Sőt, míg jelen sorokkal is Pozsony agglomerációs folyamatait tárgyaljuk, nem szabad figyelmen kívül hagyni Bécs hasonló tendenciáját sem, hiszen
Továbbá a témát illetően ennek az agglomerációs, migrációs „keringőnek” van egy olyan plusz aspektusa is, hogy a Pozsonyból kiáramlók jelentős része korántsem a tősgyökeres régi pozsonyiak vagy leszármazottaik, hanem a közelmúltban északról és keletről betelepültek, akik most a szűkösség miatt éppen kitelepülnek…
A Felső-csallóközi falvak ellepése esetében ugyanis döntő szempont az R7-es gyorsforgalmi út épülése (amire a felvidéki magyar infrastruktúra annyira vágyakozik), azon ugyanis nagyon gyorsan be lehet érni onnan is Pozsony centrumába. Ez a jelenség bár még komolyabb nemzetiségi feszültségekhez egyelőre nem vezetett, de a nagyszarvai, somorjai iskolakövetelés, illetve a köré kreált műbotrány jelzi, hogy mire lehet számítani, ha nagyobb számba kerülnek ezek a lakosok.
Mindazonáltal a téma egészével egy olyan természetes folyamatról beszélünk, ami az alig száz évvel ezelőtt mesterségesen meghúzott határokon át való terjeszkedése okán válik csak érdekessé.
Ugyanakkor nem árt más szempontokat is figyelembe venni a téma kapcsán (persze nem kell velem egyetérteni).
A Demokrata alapján írt Piros7.es cikk is konstatálja, hogy Rajka lakosságának immár több mint kétharmadát ezek a kitelepülő-betelepülők képezik, mindazonáltal azt sem szabad teljesen figyelmen kívül hagyni, hogy a rajkai „őslakosok” egy jó része sem teljesen őslakos, ugyanis Rajka korábban egy tradicionális sváb falu volt. A mostani „őslakosok” javarésze az 1947 utáni német kitelepítések után megüresedett házakba való betelepüléssel került a településre (javarészt vasutasok, határőrök és egyéb állami funkcionáriusok). Ők adták el az első kiáramlási hullámban házaikat, telkeiket, hiszen nem volt olyan szoros kötődésük.
Ráadásul a téma szempontjából azt is meg kell említeni, hogy a Rajkától nem messze lévő Hegyeshalomra, Mosonszolnokra ráadásul Felvidékről kitelepítettek is kerültek. Ez már önmagában is ad egy különös pikantériát a témának, hogy mily fura migrációs sors juthat egy-egy településnek osztályrészül. Pedig az Afrikából és Közel-Keletről jövő migránsok még a kanyarban sincsenek a témánk szempontjából.
Csípőből vághatjuk rá, hogy igen! De ha belegondolunk
Bármennyire is honfoglalók ugyanis a pozsonyi telepesek, mégse tudnak olyan követelésekkel előállni Rajkán és környékén, mint pl. a Csallóközben, ahol betolakodván kapásból bátran „naslovenskuposlovenskyznek”.
Ebből fakadóan a szempontrendszerünkben a tehermentesítés egy nyomós faktor a történetben. Míg a másik hasonló érv a reciprocitás elve, ami mára mintha ismeretlen fogalommá vált volna a szlovák-magyar államközi kapcsolatok tárgyalóasztalánál. Bár természetesen létezik Magyarországon szlovák kisebbség (főleg a Pilisben és Békéscsaba, Szarvas környékén), de azon kívül, hogy Magyarország minden létező módon segíteni szeretné megmaradásukat, részükről saját szlovákságuk viszonylatában e ragaszkodás megmarad szimbolikus, maximum kulturális szinten. Valljuk be őszintén, Szlovákia pedig sajnos, magasról tesz rájuk.
Messzemenően nincs olyan bensőséges viszony, mint a felvidéki magyarság (és más külhoni régiók) és az anyaország között. Viszont amennyiben tételezzük fel Pozsony egy vagy akár több új kerületet létesít Magyarországon (és Ausztriában, de az most a téma szempontjából tulajdonképpen irreleváns), akkor már egy olyan szlovák közösség alakul itt ki, akik igenis szerves részét képezik a szlovákságnak, sőt a szlovák főváros részeként gyakorlatilag még csak asszimilációs fenyegetettség sem jellemzi, mindazonáltal napi kontaktusban vannak az országgal és a fővárossal. Magyarország területén megjelenő több tízezer (vagy az ég tudja mennyi) szlovák megjelenésével ráadásul a fővárosuk egy részéről lévén szó Szlovákia egy olyan kényszerhelyzetbe kerülne, amit kénytelen lenne a reciprocitás elve mentén kezelni. Tehát Budapest kezében egy aduász keletkezne a mi érdekérvényesítésünk tekintetében.
Tételezzük fel, Pozsony nem csak Rajkát lepi el, de több telepes kerületet is létrehoz a környéken és több tízezres, százezres nagyságra nő a szlovák főváros magyarországi része. Mit tehet Szlovákia, ha tarthatatlanná válik ez a fura-faramuci helyzet? Határmódosítást kér/javasol felrúgva az 1920-as és 1947-es egyezményeket, miközben nem győzik hangsúlyozni akár egy szurkolói sál láttán, hogy a határok sérthetetlenek?
Ha megtennék, akkor egy merőben új helyzet jönne létre. A többit pedig mindenkinek a saját fantáziájára bízom…
Csonka Ákos/Felvidék.Ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
