Ragyogj! – Ékszerek ideje

Ragyogj! – Ékszerek ideje

A múzeum lenyűgöző Kupolatermében kapnak helyet a kortárs MOME-ékszerek és művészeti reflexiók

Tóth Zoltán – Érintés (bross)

Ünnepélyes keretek között kötött együttműködési megállapodást az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, amelyet Dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója és Koós Pál, az egyetem rektora írt alá szerdán a Nemzeti Múzeumban – jelentette a Gondolának a Magyar Nemzeti Múzeum.

Az együttműködés alapvető célja, hogy az intézmények az elméleti és gyakorlati tudásbázisukat, szakmai kapcsolatrendszerüket, közös szakmai terveik megvalósítása érdekében mozgósítsák. A megállapodás emellett lehetőséget biztosít közös programok és kiállítások szervezésére, gyakornoki program indítására, közös kurzusok és további képzési formák kidolgozására, a MOME-szakirányú programjaiban való részvételre.

Hírdetés

„Az együttműködési keretmegállapodás elsődleges célja, hogy a nemzeti kultúra ügyében elhivatott két intézmény számos ponton erősítse az eddigi kapcsolatait, és új platformokat is nyitunk az együttműködés számára. Számunkra kiemelkedően fontos, hogy a hallgatók felé a Nemzeti Múzeum nyitott legyen, élővé tegyük ezt a házat és ennek már egy kiemelkedő programja lesz a most szombattól látogatható ékszerkiállításunk, ahol a MOME ékszertervező oktatói, tanárai és hallgatói is bemutatkoznak.” – fejtette ki Dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK MNM főigazgatója.

„Ez a megállapodás hosszú távon nagyon hasznos lehet mindkettőnknek. Mi egy nagyon komoly tudást tudunk behozni az egyetem falai közé. A 144 éves történetünkben mindig fontos volt, hogy a tradíciók megőrzésével, követésével foglalkozzunk és ezeknek a felhasználásával generáljunk új terveket, alkotásokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetem által képviselt művészeti ismeretek hasznosak a múzeum számára, a különböző kiállításoknak és a múzeum életének újragondolásában, fejlesztésében.” – mondta el Koós Pál, a MOME rektora.

Zilahi Antal – Mirror error-sorozat (bross)

A két intézmény közös együttműködésének első állomása az október 19-étől látogatható Ragyogj! – Ékszerek ideje című időszaki kiállításban is látható kooperáció lesz. A tárlat egy, a múzeum 222 éves gyűjteményének ékességeit bemutató, és az emberiség történetének negyvenezer évét felölelő válogatás, amelyben napjaink ékszerművészetét Spengler Katalin európai szinten jegyzett gyűjteményének darabjai mellett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak, jelenlegi oktatóinak és az alumniknak a munkáiból kerül egy válogatás bemutatásra. A megnyitót követően a múzeum lenyűgöző Kupolatermében kapnak helyet a kortárs MOME-ékszerek és művészeti reflexiók. November 18-án, az ékszerkiállításhoz kapcsolódó közös kerekasztal-beszélgetésen is várják a látogatókat – rögzíti az MNM Gondolához eljutatott jelentése..
 


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »