Rafila: napi 100 ezerre nõ a tesztelési kapacitás, a fertõzötteknek járóbeteg-központok nyílnak

Alexandru Rafila egészségügyi miniszter a szerdai kormányülés elején kifejtette, nem igazak azok a hírek, amelyek szerint exponenciálisan nő a gyerekek körében a koronavírusos megbetegedések száma.

Sorin Câmpeanu tanügyminiszter rendelkezésére bocsátottam minden hivatalos számadatot, amelyekből nem csupán az egyes napok esetszáma világlik ki, hanem az általános tendencia is. Kedden 11 gyermeket ápoltak az intenzív osztályokon, tízzel kevesebbet, mint előző nap. Kórházi kezelésben pedig összesen 338 gyermek részesült kedden” – mondta Rafila.

Hírdetés

A miniszter azt is megjegyezte, hogy az újonnan regisztrált esetek nagy száma ellenére hazánkban a kórházba került betegek aránya “még mindig alacsony”. Naponta 2-3%-kal nő a beutalt betegek száma, amit az egészségügyi rendszer “gond nélkül kezelni tud” – magyarázta.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az egészségügyi minisztérium módosított a Covid-járvány kezelési stratégiáján, hogy hozzáférhetőbbé és gyorsabbá tegye a tesztelést és a fertőzöttek állapotának felmérését. Nem fogják “passzívan” szemlélni, ahogy a nagyszámú beteg miatt túlterhelődnek a kórházak – ígérte. Emiatt hozták létre a koronavírus-fertőzöttek állapotát felmérő járóbeteg-központok hálózatát, amelyekben kizárólag a pozitív teszteredménnyel rendelkező személyeket fogadják. Összesen 230 ilyen központot nyitnak meg országszerte, és ezek nagy részét a hét végéig működésbe is helyezik. Ezáltal egyfajta szűrést végeznek, és csak azok a páciensek kerülnek kórházba, akiknek az állapota megköveteli a kórházi ellátást – nyomatékosította.

Jövő hét végéig meghaladja a 100 ezret az egy nap alatt elvégzett koronavírustesztek száma. Alexandru Rafila azt mondta, eddig 2300 családorvosi rendelő kötött szerződést a megyei egészségbiztosítási pénztárakkal a koronavírust kimutató tesztek elvégzésére. Kedden 90 ezren teszteltek országszerte, a miniszter szerint ez a legnagyobb szám a járvány kezdete óta. Úgy véli, a növekvő tendencia kitart, és jövő hét végére meg fogja haladni a 100 ezret az egy nap alatt elvégzett koronavírustesztek száma. “Ezzel együtt az igazolt megbetegedések száma is nőni fog” – tette hozzá.

A tesztelési kapacitás növekedése mellett az is hozzájárul az esetszám-növekedéshez, hogy az omikron-variáns fertőzőképessége sokkal nagyobb az eddigi vírusváltozatokénál – magyarázta a miniszter. (agerpres)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »