Ráfázhatnak, ha bedőlnek az ingatlanos átverésnek

Ráfázhatnak, ha bedőlnek az ingatlanos átverésnek

Jóval a piaci ár alatt hirdetnek lakásokat újonnan alakult cégek – az érdeklődők azonban ráfázhatnak. Az ingatlanok ugyanis jelzáloggal terheltek vagy árverés alatt állnak. A vállalkozások 20 ezer forintért csak egy címet adnak a vevőknek, 5 százalékos jutalékért pedig ajánlanak egy másik céget, amelyik szintén jutalékért segíti, hogy a közös ügyfél megvásárolja az ingatlanon levő követeléseket. A pénzre azonban akkor is igényt tartanak, ha végül nem lesz az ügyfélé a lakás.

Egy a Duna-parthoz közeli, néhány éve épült társasházban szeretett volna Sándor lakást venni. Jól ismeri a környéket, mert korábban itt lakott. Nagyon megörült, amikor az egyik nagy ingatlanhirdetési portálon hihetetlenül olcsón kínálták álmai lakását

„Fel is tűnt és nagyon jó ajánlatnak tűnt az ingatlanosok ajánlata, hiszen egy 62 nm-es földszinti lakást kínáltak 14 millió forintért, azt tudni kell, hogy ezen a környéken egy ilyen lakás 30-35 millió Ft-ba kerül” – mondta Sándor.

A férfi felhívta az ingatlanközvetítőt, megbeszéltek egy találkozót, ahol viszont több meglepetés is érte. 20 ezer forintot kellett volna fizetnie csak azért, hogy kiadják neki a kiszemelt ingatlan pontos címét, de még ezután sem nézhette volna meg. Ráadásul az olcsó lakáson banki követelés is volt.

A cég 5 százalékos jutalékért mindössze azt vállalta, hogy kiközvetít Sándornak egy olyan vagy gazdasági társaságot vagy ügyvédi irodát, amely jelzáloggal terhelt ingatlanok tehermentesítésével foglalkozik, tehát még csak nem is az adásvétel lebonyolításával.  Ha nem sikerül az általa kiközvetített cégnek megszereznie az ingatlant, a Kft. akkor is megtarthatja az 5 százalékos jutalékot.

Hírdetés

Sándor végül nem ment bele az üzletbe, sokan mások viszont igen.

Nemcsak egy cég specializálódott hasonló közvetítői tevékenységre – legalábbis az egyik internetes fórumon megjelent felháborodott levelek szerint.

Hivatalos címük többnyire egy székhelyszolgáltatónál van, ahová csak a leveleiket postázzák. Amikor az érdeklődők horogra akadnak,  kiderül, hogy nem is foglalkoznak ingatlanközvetítéssel, esetleg egy másik cég nevében kötnek szerződést. 20 ezer forintért mindössze egy címet adnak ügyfeleiknek, majd 5 százalékos jutalékért ajánlanak egy másik céget, amelyik szintén jutalékért segíti, hogy a közös ügyfél megvásárolja az ingatlanon levő követeléseket és így birtokba jusson.

 „Azt gondolom, hogy ezt jó eséllyel tudják megtámadni az érintett panaszos ügyfelek, egyrészről a polgári bíróságon, másrészről egy esetleges büntetőfeljelentés során a nyomozóhatóság fel tudja göngyölíteni, hogy mely olyan cégek vannak, amely lényegében minden különösebb ellenszolgáltatás nélkül, a partnerkapcsolatába tartozó cégnek a közvetítésével jut hozzá egy elég magas, a közvetítésben érintett ingatlan 5 százalék plusz áfa összegéért” – ismertette Izsák Orsolya ügyvéd.

Ha valaki jelzálogjoggal terhelt vagy végrehajtás alatt álló ingatlanhoz szeretne jutni, akkor azt a hivatalos csatornákon keresztül is megteheti,  miután tájékozódott a  nyilvános és ingyenes adatbázisokból. Tehát nincs szükség közvetítőkre és nagy összegű jutalékok kifizetésére sem.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »